2p

Mint a generációjába tartozó vezetők jelentős része, a 61 éves Michael Eisner is gyakran hangsúlyozta autoritását beosztottjai előtt.

Annak ellenére, hogy Heyer kiemelkedő eredményeket ért el a marketing és az üzlet fejlesztés stratégiáinak területén, a munkatársai számára megnehezítette a vele való együttműködést túlzott magabiztossága, és kellemetlen stílusa a cég érdekeit is sértette.

A Coca-Cola történetében először fordult elő, hogy kívülről hoztak a cég élére vezetőt. Legendásan kemény vezetője volt egyébként a társaságnak az 1997-ben bekövetkező haláláig azt irányító Roberto Goizueta is, aki azonnal fellépett mindenki ellen, aki negatív véleményt hangoztatott a Coca-Colával, vagy annak vezetésével kapcsolatban a vállalatnál.

Figyelembe kell venni a részvényeseket

A mai vezérigazgatók egyik leglényegesebb képessége a másokkal való együttműködés. A cég vezetése nem a hatalmas íróasztal mögüli parancsosztogatást jelenti a jövőben, hanem a döntéshozatalban való részvételt. Egyes cégeknél, mint például a GE, a legfelső vezetők kilátogatnak a kollgégák irodájába, és kötelesek magánbeszélgetést folytatni időről időre a beosztottaikkal.

Az igazgatók számára egyre fontosabb a befektetők véleménye is. A részvényesek számára nyilvánvaló volt, elsősorban a pénzügyi botrányok alatti fellépésük ideje óta, hogy beleszólhatnak a vezetői meghatalmazásokba és fizetésekbe, állítja Harvard Business School professor Jay Lorsch. Ma már a cégvezetők munkája átlátható kell legyen a külső szemlélők számára. Kommunikációra való folyamatos nyitottság, a kívülről érkező ötletek fogadása mind fontos tényezővé vált a vezetők tevékenysége során.

Szabó Ágnes

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!