A J.D. Power and Associates világpiaci értékesítéseket vizsgáló cég állítása szerint 2005 márciusa óta a Hummer és Hummer2 eladásai megtriplázódtak. Emellett a felmérésből az is kiderült, hogy a nagy fogyasztású sportautók és más hat- vagy nyolc hengeres gépjárművek eladásai sem változtak számottevően. A szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy ezeket a nagyteljesítményű, drága gépeket azok vásárolják, akik megengedhetik maguknak, hogy mélyen a pénztárcájukba nyúljanak - írta a New York Times.
Ennek ellenére az amerikai utógyártók helyzete válságos. A Ford a közelmúltban kényszerült két gyárában lehúzni a rolót. Az egyik üzemben a Hummer riválisát a Ford F-150 pickupot gyártották, a modell gyártását más üzemekbe helyezték át. A norfolki üzem a cég egyik gyöngyszemének számított. Innen 2400 dolgozót bocsátanak el, míg a kisebb St. Paul-i gyárból 400-at.
Chris Kimmons, a United Auto Workers (UAW) szakszervezet norfolki elnöke elmondta: annak ellenére, hogy az üzem a legmagasabb minőségű autókat előállítók között volt bezárása elkerülhetetlen. A gyár legnagyobb problémája, hogy csak pickupokat gyártott, míg a többi üzem szalagjairól több típus gördült le - írta korábban az mfor.hu.