2p

Mintegy 200 hazai pincészet várja vendégeit ingyenes borkóstolásra június 4-én, a Nyitott Pincék Napján. Az akció része a Nagy Ízutazás 2006 akciónak, amellyel a Magyar Turizmus Zrt. népszerűsíti az ország gasztronómiai kínálatát. A borkóstolás azonban önmagában nem hozza meg a sikert, a hazai pincészetek jó része ugyanis nincs felkészülve a turisták fogadására.

Borturizmus a Balatonnál

Borturizmus és a Balaton

A hazai szakemberek szerint a borturizmus fellendítése a Balaton látogatottságának is jót tenne. Örök kérdés, hogy rosszabb időben mit csinálhat a turista a magyar tenger partján. A régió pincészeteinek felkeresése erre a problémára is megoldást adhat. A balatoni borturizmusba azonban csak azok a vállalkozások, ültetvények kapcsolódhatnak be eredménnyel, amelyek nincsenek túlságosan messze a tó partjától. A szőlőtulajdonosok mintegy 32 százaléka birtokol olyan területet, amely nem esik az üdülőövezeten kívülre.

Szintén nagy gondot jelent a szilárd útburkolatok hiánya az érintett környéken, ugyanis ennek híján nagyobb számú turista nem képes megközelíteni a pincészetet. Pormentes út jelenleg az ültetvények mintegy 40 százalékához vezet. A másig probléma, hogy a vezetékes vízzel, illetve villannyal az ültetvények 30 százaléka rendelkezik.

Kiss Gergely

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!