Az államok és a központi bankok százmilliárd dollárokat injekcióztak a gazdaság vérkeringésébe, hogy elkerüljék a bankok és az autógyárak csődjét, és segítsenek a bajba jutott családokon, de sokak szerint ez újabb spekulációs hullámot alakított ki - jegyezte meg a lap hasábjain Claire Gatinois szakíró. A tőzsdék egyidejű és szinte példátlan emelkedése, különösen Ázsiában, valamint a kötvénypiacok, nevezetesen az államkölcsönök iránti kereslet és a nyersanyagok árának növekedése növeli az aggodalmakat.
Hat hónapja minden emelkedik - mutat rá Patrick Artus, a Natixis francia befektetési bank kutatója. Ő a jelenséget spekulációs eredetűnek tartja, mivel a látványos növekedés, például a sanghaji tőzsdeindex január óta elért 63 százalékos emelkedése gyakorta elszakad a gazdasági realitástól. "A tajvani tőzsdén a részvények értéke a vállalatok hasznának százszorosa, Ausztráliában kilencvenszerese, és a párizsi tőzsdén is tizenháromszorosa" - húzta alá Artus, aki szerint ez a buborék annak a likviditás-bőségnek az eredménye, amelyet a 2008-ban világszerte beindult fellendítési és támogatási programok teremtettek.
Elemzése szerint a válság elleni küzdelemben a központi bankok bizonyos értelemben a bankóprést hozták működésbe, amikor a zéró közelébe szorították le a kamatlábakat, és a pénzintézetek helyzetének könnyítésére nem egyszer mérgező termékeiket is felvásárolták. Az államok pedig óriási kölcsönöket vettek fel a piacokon. A Barclays elemzői szerint 2009-ben 1300 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegyet, és dollárban számolva 900 milliárd dollár értékű európai kölcsönkötvényt bocsátanak ki.
"A világ likviditásállománya sohasem bővült ilyen gyorsan. 1990-től 2007-ig a forgalomban lévő pénz a központi bankok mérlege alapján évi átlagban 15 százalékkal bővült, ma az ütem több mint 30 százalék" - írta Artus. "1990-ben a világ GDP-jének 4 százaléka volt monetáris alapú, ma 21 százaléka" - fűzte hozzá. A befektetők pénzük kihelyezésére váltakozva vásárolnak aktívumokat az ingatlanpiacokon, a nyersanyagpiacokon, részvényeket és szuverén - államok által kibocsátott és így kevésbé kockázatosnak tartott - kötvényeket. Az elemző szerint így "ugráló buborékok" jönnek létre, a spekuláció előbb az egyik piacra koncentrálódik, majd máshol tűnik fel.
Daniel Cohen, az École Normale Supérieure (ENS) tanára úgy fogalmaz, hogy "likviditást termelő világban élünk". Cohen szerint tévedés csak az Alan Greenspan - az amerikai központi bank szerepét betöltő FED volt elnöke - által az internet-buborék kipukkanása után folytatott laza pénzpolitikával magyarázni annak az amerikai hitelbuborék kialakulását, amelynek összeomlása a jelenlegi válságot kirobbantotta. A pénzbőség mélyebb oka két tényező találkozása: az egyik az olyan, strukturális kereskedelmi többlettel rendelkező országok megjelenése, mint Kína, amelyek elöntik a világot likviditásokkal, a másik az, hogy a nyersanyagtermelő országok jövedelme 95 százalékban pénzügyi termékké válik. Az államok és a központi bankok szerinte nem maguk teremtik a buborékokat, hanem bizonyos értelemben elszenvedik az új világrend egyensúlyhiányának következményeit.
Ezek a pénzügyi szélsőségek azonban mind mikro-, mind makrogazdasági, mind geopolitikai szempontból súlyos következményekkel járnak, mondják az elemzők. Egy-egy buborék elpattanása tönkreteszi az adott piac aktívumainak tulajdonosait, de a spekuláció maga is súlyos reálgazdasági következményekkel jár. 2008 éhséglázadásai, amelyek például a cukor- és a gabonapiac áremelkedése nyomán törtek ki, vagy a hordónkénti 100 dollár feletti kőolajáraknak az ipart és a háztartások vásárlóerejét korlátozó hatásai is jól mutatták ezt.
A közgazdászok többsége szerint a központi bankok vezetőinek kell első sorban lépniük, "megszabadítva" a világot a túl sok likviditástól, nevezetesen a pénzpolitika szigorítása révén. Ez azonban azzal a kockázattal járhat, hogy megtöri a még ingatag és bizonytalan világgazdasági talpra állást. Jean-Hervé Lorenzi, a Cercle des économistes közgazdasági társaság elnöke például úgy véli, hogy a fellendülés megtörése veszélyesebb, mint egy olyan buborék, amely fenyeget ugyan, de még nem igazán. "A világgazdaság fele még infúziót kap, nem szabad túl korán véget vetni ennek a támogatásnak."
A Banque de France kormányzója, Christian Noyer október 29-én a Les Echos hasábjain megnyugtatta az aggódókat, leszögezve, hogy "jelenleg semmi sem indokolná az Európai Központi Bank irányadó kamatlábának növelését." A központi bankok számára azonban az egyensúlyozást nehezíti, hogy szokott iránytűjükre, az infláció alakulására nem alapozhatják döntéseiket. A gazdaság túlhevülését a múltban világosan jelezte az árak emelkedése, de az 1980-as évek óta a nyugati világ egészében a gazdaságpolitika különböző módszereivel - monetáris eszközök, a verseny ösztönzése, a munkaerőpiac átalakulása, a termelés kihelyezése, a szakszervezetek gyengülése - elérte, hogy az áremelkedés általában ne haladja meg a 3 százalékot.
Az infláció az üzletek polcairól az internetes és ingatlanbefektetésekbe költözött át, viszont továbbra is a bevásárlókosár révén mérik. Claire Gatinois mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a piacok szabályozásánál, a likviditások kibocsátásánál az államoknak, a központi bankároknak a fogyasztási cikkek árai mellett jobban figyelembe kellene venniük a tőzsdei, kötvénypiaci és nyersanyagpiaci árakat. Ezzel jobban szolgálhatnák a pénzügyi stabilitást, és elejét vehetnék az új pénzügyi buborékok kialakulásának.
MTI/Menedzsment Fórum
