4p

A munka és a pénz hiányzik az építőiparból, amit az uniós projektek felgyorsításával lehetne mérsékelni - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek.

A szövetség elnöke elmondta: az idei első tíz hónapban 7,3 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye az előző évi hasonló időszakhoz képest, a magasépítés visszaesése meghaladta a 10 százalékot, míg a szerződésállomány közel 15 százalékkal volt kisebb október végén, mint egy évvel korábban.

Kiemelte: ha nincs elég munka és pénz az építőiparban, és a magánszféra megrendelései a válság miatt bizonytalanok, akkor nem marad más túlélési javaslat, mint az uniós programok felgyorsítása. A kormány folyamatosan 1800-2000 milliárd forintra teszi az uniós támogatású fejlesztések építési igényét, de az építőipar csak konkrét megrendelésekben tud gondolkodni - jellemezte Tolnay Tibor az ágazat helyzetét.

A nagy programok között szerepelnek a tiszai víztározók, ötszáz iskola felújítása, és kórházfelújítások is 90 milliárd forint összeggel. Az eredetileg tervezett idei közbeszerzések jövőre tolódtak, de nem valószínű, hogy nyár előtt szerződéseket lehetne kötni. Ezért kéri folyamatosan az ÉVOSZ a kormányt, hogy gyorsítsa fel az uniós projekteket, illetve hozzon olyan intézkedéseket, amelyek nem kerülnek pénzbe, de mégis előnyösek az építőiparnak.

Tolnai elmondta: ilyen intézkedés lehet a különféle garanciák biztosítása ott, ahol az állam a megrendelő, és ez az intézkedés tovább gyűrűzhet a magánmegrendelők körébe is. Ehhez még jogszabály módosítás sem szükséges, elég, ha a kormány utasítja a saját beruházóját. Példaként említette a közbeszerzésekben alkalmazott ajánlati biztosítékot, amely akár 50-100 millió forint is lehet, és az eredményhirdetést követő 60 napig ekkora összeget kell lekötnie a nyertes ajánlattevőnek. A teljesítési biztosíték a munka végeztével szabadul fel, és az összege a beruházás 10 százalékára rúg a gyakorlatban. A jólteljesítési biztosíték - más szóval a garancia biztosítéka - követeli a legnagyobb "holt tőkét" az építőipari vállalkozásoktól, mivel az átadástól számított 3-5 évig nem kapja meg a kivitelező az ellenérték 5 százalékát.

Az ajánlati biztosíték idejét rövidíteni kellene, míg a másik két biztosítéknál annak mértéke ne legyen nagyobb 2 százaléknál - tolmácsolta az elnök a szakma javaslatát.

Az építőipari cégek túlélését segíthetné az is, ha az uniós projekteknél előleget kapnának a vállalkozások. A mezőgazdasági támogatásoknál is bevett eljárás, hogy az állam előleget fizet a később befolyó uniós támogatásokra - elemezte Tolnay Tibor. A kormány nemrégiben hozott egy rendeletet arról, hogy 25 százalékos, de akár 40 százalékos előleget is kaphat a beruházás megrendelője. A szándék azonban megfeneklett, mivel az előleggel 6 hónap után el kell számolni, addig pedig a beruházó csak a tervezésig, az előkészítésig jut el, így ebből a pénzből a kivitelezők nem részesülnek. Ezért javasolja a szakma nevében Tolnay Tibor, hogy a beruházó a legfeljebb 300 millió forintos előlegből legyen köteles elkülöníteni egy meghatározott részt a kivitelező részére.

Az ÉVOSZ elnöke végezetül szólt arról: ha a kis- és közepes méretű cégek nem jutnak hamarosan munkához, akkor az ezektől nagyobb méretű cégek is arra kényszerülnek, hogy elbocsássák alkalmazottaik egy részét. Ez viszont azzal jár, hogy 2010-re, amikorra várhatóan megélénkül az építőipar is, nem lesz kivel megépíteni a nagyobb projekteket. Mivel ezek a cégek ma még többnyire magyar tulajdonban állnak, a helyüket osztrák, német, netán francia vállalkozások vehetik át - mutatott rá Tolnay Tibor.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!