1p

A Delta Air Lines már az első évben nyereséget vár a kedden indított Budapest-New York járattól, a gépek telítettsége az első hónapokban 70-80 százalék között alakul - mondta Glen Hauenstein, a Delta alelnöke Ferihegyen kedden.

A járatindító sajtótájékoztatón megjelent George H. Walker, az USA magyarországi nagykövete, aki a két ország közötti kereskedelem és turizmus fejlődése szempontjából méltatta a 2001-ben megszűnt járat újraindítását.

Simonyi András, a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövete ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a Delta új járatának sikere egyben Magyarország érdeke is, hiszen ez a kapcsolatok erősödését jelzi.

Chris Woodruff, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport megbízott vezérigazgatója a régióban kimagasló repülőtéri díjak további mérséklését ígérte. A Delta új járatának indítása szavai szerint a BA stratégiájának pozitív megítélését is tükrözi. "Célunk a Ferihegyről közlekedő járatok számának növelése áraink csökkentése mellett" - mondta a vezér.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!