2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az utóbbi években több esetben leállt repülés közben az Airbus utasszállító repülőgépek fedélzeti navigációs rendszereinek elektromos ellátása. A probléma tavaly a British Airways egyik budapesti járatán is előfordult.

A vezető brit vasárnapi lap, a The Sunday Times saját vizsgálata a cikk szerint a budapesti járaton történt incidenssel együtt összesen hét hasonló esetet tárt fel; mindegyik az Airbus 320-as típusszámú repülőgépcsaládjának gépeivel történt, minden esetben brit légtérben, vagy nagy-britanniai bejegyzésű repülőgéppel.

A BA 870-es számú budapesti járatán - egy Airbus A319-esen - a lap beszámolója szerint tavaly október 22-én mondta fel a szolgálatot a pilótafülke tájékoztató kijelzőinek és egyéb rendszereinek áramellátása. Nyolc perccel azután, hogy a gép felszállt a londoni Heathrow repülőtérről, a navigációs és tájékoztató rendszerek hat kijelzője közül öt elsötétült, a robotpilóta kikapcsolt, és még vészjelzést sem sikerült leadni, mert a rádió sem működött. A kapitány kézi irányításra állt át, és az ablakon kitekintve, az "éjszakai horizontra" volt kénytelen hagyatkozni, idézi a lap a brit légibaleset-vizsgáló ügyosztály (AAIB) esetbeszámolóját.

Az első tisztnek 90 másodperc után sikerült valamelyes mértékben helyreállítania az áramellátást. Jóllehet a British Airways szerint az utasok biztonsága nem került veszélybe, az AAIB-nek az esetről kiadott különjelentésében az áll: a parancsnok és a másodpilóta kijelzőinek egyidejű kiesése a repülés e kritikus szakaszában, műszeres repülési feltételek közepette, érinthette a repülőgép üzemeltetési biztonságát.

Egy másik esetben a charterjáratokat üzemeltető brit MyTravel légitársaság A320-asán, amely a Kanári-szigetekről tartott a nyugat-angliai Bristolba, francia légtérben a pilótafülke mind a hat kijelző képernyője kialudt, és mivel az összeköttetés is megszakadt a földi irányítással, a francia légierő két harci gépet indított a brit Airbus nyomába. A MyTravel szerint az Airbus a 2004 áprilisában történt incidens után javított a szoftveren, és azóta a cégnél hasonló eset nem történt. A lap idézte az Airbus közleményét, amely szerint a repülőgépgyártó "szorosan együttműködik az AAIB-vel, és foglalkozik a szóban forgó esetekkel".

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!