A néhány hónapos időtartam alatt a rádiók minden nap délután 16 és 20 óra között készítik közös műsorukat, amelyben a rádiocafé stábja is tevékenyen részt vállalt. "Hét-nyolc kollégánk költözik le Siófokra, hogy valódi, autentikus műsort tudjunk sugározni" - fogalmazott Rafael László, a rádiocafé kereskedelmi és marketingigazgatója.
Az mfor.hu kérdésére a vezető elmondta, szerették volna elkerülni azokat a hibákat, amelyek egy hálózatba kapcsolt működésből adódhatnak, ezért is döntöttek a stáb leköltöztetése mellett. Így a hallgatók az adóra jellemző struktúrát, egy 100 százalékig élőben zajló műsort hallhatnak a Balaton partján is.
Öreg adó, nem vén adó
"Tudatos döntés volt az együttműködés, de hálózatépítésben nem gondolkodunk" - mondta Rafael László arra a kérdésre, nem menekül-e esetleg hálózatosodásba a cég a megszűnés elől. A vezető hozzátette, sajnálatosnak tartja, hogy néhány rádióadó a közelmúltban megszűnt, de szerencsére őket ilyen veszély nem fenyegeti. Az adó azért választotta a Balaton rádiót, mert ennek van a legnagyobb vételkörzete a tó környékén, illetve ez a legöregebb és sokak által ismert csatorna.
A műsorsugárzással párhuzamosan a két rádió megállapodott abban is, hogy a nyári időszakban a radiocafé 98.6-ot értékesítő Premium Media Sales House értékesíti a balaton rádió teljes reklámidejét is, így a radiocafé is további megjelenési lehetőségeket tud biztosítani az egyébként is folyamatosan bővülő partneri köre számára.
A projekt folyamatos népszerűsítése érdekében több kommunikációs csatornát (heti- és havilapok, online és indoor megjelenések, televízió) is igénybe vesz a két rádió.