2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az egyik legnagyobb független magyar vezetési és informatikai tanácsadónak számító AAM csoport elsőként Romániában nyitott irodát.

Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-ből, valamint a cég 100 százalékos tulajdonában lévő AAM Technologies Kft.-ből álló vállalatcsoport az elmúlt évet 2,322 milliárd forint árbevétellel zárta: a legjelentősebb növekedést a banki és pénzügyi szektorban érték el.

A cégcsoport közölte: a további növekedés érdekében a létszámot tavaly 15 százalékkal, 156 főre növelték, ezzel párhuzamosan az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. információvédelmi irányítási rendszert alakított ki. Ezt követően 2005 augusztusában - a magyarországi vezetési tanácsadók közül az elsők között - megszerezte a nemzetközi BS7799-2-nek való megfelelést igazoló információbiztonsági tanúsítványt.

A nemzetközi terjeszkedés első lépcsőjeként az AAM Romániában, Bukarestben hozott létre leányvállalatot, s tavaly már innen származott a külföldi árbevételének jelentős része. A teljes bevételen belül a határon túli tevékenység értéke 16 százalékot tett ki. A romániai irodanyitás az AAM külföldi terjeszkedésének csak az első lépcsője, amit a jövőben újabb képviseletek létrehozása követ, továbbra is saját forrásból finanszírozva. A csoport 2006-ban a 3 milliárd forint árbevétel elérését tűzte ki célul.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!