2p

A svájci bejegyzésű RosUkrEnergo, mely minden Ukrajnának szánt orosz és közép-ázsiai gáz szállításának jogát birtokolja, jelentős Volga parti gázlelőhely többségi tulajdonosa lett. A svájci bejegyzésű vállalat felét a Gazprom birtokolja.

A szállítócég egy jelentős Volga parti gázlelőhely koncessziójával rendelkező vállalat 74,87 százalékát szerezte meg. Az ANGK-t (Asztrahanszkaja Neftyegazovaja Kompanyija) közvetlenül az ukrán Dmitro Firtas, a RosUkrEnergo fő magánrészvényese vonta ellenőrzése alá, és lett a cég igazgatótanácsi elnöke.

Firtas be akarja vezetni a RosUkrEnergót a londoni tőzsdére, de már egy esztendeje hasztalan keres olyan bankot, amely vállalná a kezdeti nyilvános részvénykibocsátás lebonyolítását, írta a Vedomosztyi ororsz lap, rámutatva: nem könnyű meggyőzni a nyugati befektetőket, hogy drágán vegyenek egy olyan kereskedőcég részvényeiből, amelynek egész üzlete a Gazprommal fennálló kiváltságos szerződésén nyugszik. A RosUkrEnergo társulajdonosai ezért érdekeltek abban, hogy a cég a befektetők által is értékkel bíró üzletrészekre tegyen szert.

Csütörtökön ugyanakkor a Gazprom bejelentette, hogy tervei szerint 2020-ig több mint megkétszerezi olajtermelését. A Gazprom, amely a világ legnagyobb gázkitermelője, 2020-ig 1,6 millió hordóra akarja felfuttani olajkitermelését is . Ugyanakkor cáfolta, hogy fel akarná vásárolni a nagyságra negyedik orosz olajcéget, a Surgutneftegast.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!