A főként sertéságazati integrációval foglalkozó ISV ma 20 százalék körüli részesedést mondhat magáénak az ágazat műszaki-tenyésztési piacán, s jelentős szerepe van a takarmánygyártásban is. Ez utóbbi lehet vonzó az ABO Holding számára.
Az ISV értesülések szerint nyereséges gazdálkodás mellett 5-6 milliárd forintos árbevételt ért el az elmúlt években. Adózás előtti eredménye 2003-ban 465 millió, két éve 156 millió forint volt, a tavalyi kimutatások még nem ismertek. A holding számára előnyt jelenthet, hogy az ISV termelői partneri körénél el tudná helyezni takarmányipari termékeit.
A nyíregyházi cég az elmúlt időszakban számos akvizíciót hajtott végre tevékenységi körének bővítésére: megvásárolta a gyulai, a sarkadi és a békéscsabai malmot, a kondorosi takarmánykeverőt és a szegedi Dél-Gabona Rt. egyes részeit. A holdinghoz tartozó társaságok 50,3 milliárd forint árbevételt értek el 2004-ben, 2005-re pedig 63 milliárdos forgalmat terveztek. Az adásvétel engedélyezéséhez szükséges versenyhivatali vizsgálat várhatóan néhány héten belül fejeződik be, számol be a Világgazdaság.