1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Volkswagen illetékesei elmondták, hogy a cég bezárja, vagy eladja veszteséges üzemeit a múlt héten bejelentett átszervezés keretében.

"Azokon a területeken, amelyek messze nem versenyképesek, meg kell fontolnunk a bezárásokat" - mondta el Wolfgang Bernhard, a VW brand feje a gyártó saját lapjának adott interjújában. "Esetleg találhatunk egy olyan partnert, amely jobban meg tudja őrizni a munkahelyeket" - tette hozzá.

Európa legnagyobb autógyártója több száz millió eurós veszteségeket halmozott fel. A cég ennek megfelelően nyugat-németországi üzemeiben tervezi növelni a termelést - mintegy 30 százalékkal -, s kevésbé jövedelmező alkatrészgyárait pedig bezárja - írja az International Herald Tribune.

Bernd Pischetsrieder vezérigazgató pénteken bejelentette, hogy a termelékenység növelésének érdekében mintegy 20 ezer dolgozójától fog megválni a cég a következő három évben, holott eddig csak 14 ezerről volt szó. A vezér sietett hozzátenni, hogy a kényszerű elbocsátásokat szeretni elkerülni.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!