4p

Alaposan lecsökkent a Richter Gedeon Nyrt. készpénzállománya a közelmúltban végrehajtott akvizíció hatására. A vállalat vezérigazgatója ezt úgy kommentálta, "nagyon csórók azért nem vagyunk", szerinte a 43 milliárdos állomány így is tetemes.

Nem szolgált döbbenetes újdonságokkal a Richter Gedeon gyógyszergyár harmadik negyedéves számait bemutató sajtótájékoztató. Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója is elmondta a hajnali gyorsjelentésben ismertetett számokat. A társaság 2016 első kilenc hónapjában 284,0 milliárd forint (909,6 millió euró) árbevételt ért el, 2,7 százalékkal (euróban 1,6 százalékkal) többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az adózott eredménye pedig 1 százalékkal, 43,9 milliárd forintra csökkent.

Az egyes piacokról származó bevételeket tekintve kisebb változások voltak. Az EU15-ben (Nyugat-Európában) folytatódott az árbevétel növekedés, hasonlóan Romániához és Kínához. Ugyanakkor a vezető elmondta, hogy Romániában a nagykereskedelmi tevékenységnek köszönhetően volt nagyobb növekedés, míg Kínában gyenge utolsó negyedévvel számolnak.

Az első kilenc hónapban az orosz piac érdekesen alakult, hiszen kisebb áremelést érvényesített a vállalat, így rubelben növekvő bevételt értek el. Sőt éves szinten az egy évvel korábbi 16 milliárd rubeles bevétellel szemben 18,5 milliárd lehet az idei teljesítmény. Ugyanakkor az orosz fizetőeszköz első féléves mélyrepülése komoly nyomot hagyott a Richter számaiban is, a gyógyszergyár így euróban visszaesést szenvedett el Oroszországban. Hasonló volt egyébként a helyzet az egyéb FÁK országok esetében is.

A helyi devizák gyengélkedése hatott a vállalat latin-amerikai számaira is, igaz ebben a régióban mind forintban, mind euróban növekedést ért el a gyógyszergyártó. Csökkent a Richternek az Egyesült Államokból származó bevétele, és várakozásaik szerint ez éves szinten sem lesz másképp.

Bogsch Erik elmondta, hogy a teljes árbevételen belül a nőgyógyászati készítmények érik el a legnagyobb, 38 százalékos súlyt, míg a szív és érrendszeri készítmények a forgalom 21 százalékát adják. Az összes árbevételből 289,5 millió eurót tettek ki a nőgyógyászati készítmények. Ezen belül a méhmióma kezelésére szolgáló Esmya árbevétele 48,1 millió euró, a korábban a Grünenthaltól megvásárolt portfólió árbevétele pedig 35 millió euró lett. Éves szinten az Esmya forgalmából 65 millió euró bevételre, a Grünenthal-portfólióból 45 millió euróra számít a cég.

A költségeket illetően Bogsch Erik elmondta, hogy a tervekhez képest nagyobb változás a kutatás-fejlesztés soron van, néhány költséges klinikai teszt csúszik. Emiatt a K+F-re fordított költségek várhatóan az árbevétel 10 százalékát teszik ki idén, míg korábban 12 százalékot jelzett előre a cég. A bruttó fedezet az összes bevétel 59,2 százaléka volt, éves szinten pedig 58 százalékos szinttel számolnak. Az alacsonyabb kutatási költségek miatt idén növekedhet az üzleti eredmény hányad, amely a vezérigazgató előrejelzése szerint 14 százalékot tehet ki, miközben tavaly ez 11 százalék volt.

A vállalat nyári akvizíciója, svájci Finox megvétele némileg apasztotta a vállalat készpénzállományát. A Richter 190 millió svájci frankot fizetett a svájci székhelyű biotechnológiai vállalatért. Emiatt a korábbi bruttó 100 milliárd forint feletti állomány 85 milliárdra csökkent, ami egy jelenleg is futó kötvény miatt nettóban 43 milliárd körüli készpénzállományt jelent. Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója erre azt mondta, hogy azért így sem vagyunk nagyon csórók, és amennyiben lehetőség adódik újabb akvizícióra, a Richter lépni fog. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy előrehaladott állapotban most nincs felvásárlási tárgyalásuk.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!