2017. január 27. 14:26

A mesterséges intelligencia teszi teljessé az IoT-szaktudást - véli a Bosch, amely közzétette tavalyi eredményeit, és beszélt jövőbeni terveiről, várakozásairól.


  • Az árbevétel 73,1 milliárd euróra nőtt
  • Az üzemi eredmény mintegy 4,3 milliárd euró
  • A mobilitási megoldások üzletág gyorsabban növekedett a járműgyártásnál
  • A kutatási és fejlesztési ráfordítások 6,6 milliárd euróra emelkedtek
  • 300 millió eurós beruházás mesterséges intelligencia központra
  • Milliárdokat ér az intelligens asszisztensek és a személyre szabott szolgáltatások piaca


2016-ban ismét nőtt a Bosch csoport árbevétele: az előzetes számadatok alapján 3,5 százalékkal, 73,1 milliárd euróra emelkedett. Árfolyamhatások nélkül az árbevétel 5,4 százalékos növekedést mutatott, így az árfolyamok kedvezőtlen alakulása mintegy 1,3 milliárd euróval vetette vissza az árbevételi eredményeket. „A kedvezőtlen körülmények ellenére is teljesítettük 2016-os növekedési terveinket” – jelentette be Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. „A Bosch történetének legnagyobb horderejű átalakulása zajlik éppen. A Bosch iparági, piaci, és technológiai szinten is aktívan alakítja a változásokat.” A tárgyak internetén (Internet of Things; IoT) keresztül megvalósuló hálózatba kapcsoltság és az elektromobilitásra való átállás terén a Bosch több milliárd euró nagyságrendű beruházásokba kezdett. A cégcsoport 2016-ban csaknem 6,6 milliárd euróra növelte kutatás-fejlesztési ráfordításait. Amint arra Dr. Stefan Asenkerschbaumer, a Bosch igazgatótanácsának pénzügyekért felelős tagja, egyben elnökhelyettese rávilágított: „A ma elért eredményeink fogják finanszírozni a holnap sikereit.” A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója, 4,3 milliárd euró üzemi eredményt (kamatfizetés és adózás előtti eredmény, EBIT) ért el 2016-ban. A Bosch vezető IoT szállítóvá kíván válni, a vállalat hatalmas üzleti növekedési lehetőséget lát az intelligens digitális asszisztensek terén. „Az IoT kezd személyes jelleget ölteni, a mesterséges intelligencia segítségével személyre szabhatjuk a hálózatba kapcsoltságot” – szögezte le a Bosch igazgatótanácsának elnöke. A Bosch ezért 300 millió eurós beruházással egy új mesterséges intelligencia központot hoz létre, így téve teljessé a vállalat IoT szakértelmét.

Mesterséges intelligencia: 300 millió eurós új központ
A Bosch Mesterséges Intelligencia Központ (BCAI) 2017 elején kezdte meg működését, célja, a mesterséges intelligencia terén meglévő szaktudás bővítése. „Szenzorai segítségével a Bosch elérte azt, hogy a tárgyak érezni tudjanak. Most azzal foglalkozunk, hogy azokat tanulásra és intelligens cselekvésre is képessé tegyük” – mondta Denner, aki a kutatási és csúcstechnológiai mérnöki tevékenységek felelőse is a Bosch igazgatótanácsában. „Tíz év múlva alig lesz elképzelhető olyan Bosch-termék, amelyben ne lenne mesterséges intelligencia: vagy maga a termék lesz intelligens, vagy a kifejlesztésében, illetve a legyártásában játszik majd kulcsszerepet a mesterséges intelligencia” – mutatott rá Denner. A tervek szerint öt éven belül a Bosch árbevételének már 10 százalékát adják a mesterséges intelligenciával felvértezett termékek. Kezdetben a BCAI mintegy 100 szakembert foglalkoztat majd Indiában (Bengaluruban), az Egyesült Államokban (Palo Altóban) és Németországban (Renningenben). 2021-ig a Bosch 300 millió eurós beruházással tervezi bővíteni a központot, és ezzel egyidejűleg többszörösére nő majd a foglalkoztatottak száma.

Intelligens digitális asszisztensek: milliárdos piac 
A Bosch számára a tárgyak internetének személyre szabása jelenti a hálózatba kapcsoltság következő szintjét. „A Bosch a mesterséges intelligenciát felhasználva alakítja át a tárgyakat, a termékekből így partnerek, társak, személyi asszisztensek lesznek” – emelte ki a Bosch igazgatótanácsának elnöke. A Tractica piackutató előrejelzése szerint a digitális asszisztenseket használók száma 2021-ig több mint 350 százalékkal növekszik. „A digitális asszisztensekkel a vásárlókhoz is „csatlakozhatunk”, a hálózatba kapcsolt termékeken keresztül ugyanis a Bosch közvetlen kapcsolatot tarthat fenn a fogyasztókkal. Minél jobban ismerjük az egyes felhasználóinkat, annál inkább testreszabott szolgáltatásokat tudunk majd kínálni nekik” – folytatta Denner. A Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show (CES) kiállításon a Bosch által bemutatott termékek egyike a Kuri nevű háztartási robot volt.
 
  Kuri munkában (Bosch) 
 
A robot fejlesztése során a Bosch a személyre szabást, vagyis az emberekkel való interakció képességét állította középpontba. A vállalat által bemutatott termékek között volt még Mykie, az okoskonyhák igényeinek megfelelően kialakított asszisztens is, aki például ismeri a hűtő tartalmát, automatikusan írja a vásárlási listákat, de ha kell, a főzésbe is besegít. Szintén a CES-en, egy Bosch-koncepcióautó adott ízelítőt abból, hogy milyen lesz a jövőben
az autó mint személyi asszisztens.
A Bosch és a Prognos által készített tanulmány szerint a hálózatba kapcsolt járműveknek köszönhetően az emberek évente csaknem 100 órát tudnak majd eltölteni az eddiginél hatékonyabb és pihentetőbb módon.

A jövőbeli mobilitás: „Vision Zero”
Stresszmentes, balesetmentes és károsanyagkibocsátás-mentes: ez a Bosch elképzelése a jövőbeli közlekedésről. „Nulla baleset, nulla károsanyag-kibocsátás és nulla stressz – ezek a jövőbeli céljaink a mobilitás terén” – jelentette ki a Bosch igazgatótanácsának elnöke. Technológiai szempontból ez a következőket jelenti: automatizálás, elektromosítás és hálózatba kapcsoltság. Denner így folytatta: „Aktívan formáljuk a mobilitás átalakulását, a Bosch nemcsak a mobilitási, hanem az elektromobilitási megoldások vezető szállítója is lesz.” A Bosch intenzív kutatásainak célja az áttörés az akkumulátortechnológia terén: hogy megfizethetővé váljon a tömeges szintű elektromos autózás. Feuerbachi (Stuttgart) telephelyén a vállalat egy akkumulátorközpontot alakított ki, egyesítve az akkumulátorcellák és akkumulátorcsomagok terén folyó fejlesztéseket. Az akkumulátorkutatókkal együtt 300 munkavállaló dolgozik azon, hogy tömeggyártásra alkalmas állapotba kerüljön a jövő cellatechnológiája. A Bosch évente mintegy 400 millió eurót fordít az elektromobilitásra. A gyártási teszteken átesett alkatrészeket (elektromos motorokat, teljesítményelektronikai eszközöket és akkumulátorokat) magában foglaló széles termékskálájával a Bosch eddig már 30 szerződést nyert. „A Bosch-nál minden fontos összetevő megvan az elektromos autózáshoz, minden piacon aktívan jelen vagyunk. A klasszikus autógyártók és új piaci szereplők egyaránt vásárlóink közé tartoznak. A Bosch neve már most egyet jelent az elektromobilitással” – mondta Denner.
 
Az önvezető autó (Bosch) 

A Bosch a jövőben is folytatja a klasszikus, belső égésű motor továbbfejlesztését célzó beruházásait: szintetikus üzemanyagokkal a belső égésű motorok CO2-semlegessé tehetők, egyúttal az erőforrásokkal is takarékoskodnak. „2025-ben az új járművek több mint 80 százalékánál még mindig belső égésű motor lesz az erőforrás. Azonban e motorok továbbfejlesztése is komoly szerepet játszhat a globális felmelegedés mérséklésében” – hangsúlyozta a Bosch igazgatótanácsának elnöke.
 
mfor.hu 

Lépj velünk a növekedés útjára! Kockázati tőke, közösségi finanszírozás / crowdfunding, gyakorlati tapasztalatok hazai és nemzetközi nagyágyúktól és startupperektől! Ismerd meg a legújabb finanszírozási lehetőségeket és a startup-ökoszisztéma fejlődési irányait és lehetőségeit!

Finanszírozás 2019 - startuppereknek kedvezmény, 25 év alattiaknak ingyenes! Részletek és jelentkezés