2p

A folyamatosan növekvő külföldi és hazai megrendelések miatt tovább bővíti vezetéképítő és idomgyártó kapacitását a tavaly március óta a HP Team Kft. tulajdonában lévő, siófoki székhelyű Kőolajvezeték-építő (KVV) Zrt. – mondta Tarsoly Gyula, a társaság vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak.

Elsősorban a vezetéképítéshez használt gépeket vásárolnak, fejlesztik a helyi ipari parkban lévő idomgyártó üzemüket, s a jelenlegi 320 fős létszámot is tovább növelik. A program értéke várhatóan milliárdos nagyságrendű lesz.

A vezérigazgató szerint a nehéz éveket követő tavalyi üzleti sikereiket elsősorban annak köszönhetik, hogy Európában, ezen belül Magyarországon is jelentős az igény a gáz- és olajszállító hálózatok, valamint a tárolókapacitások bővítésére. Idén például egy több mint ötven kilométeres vezeték építésébe kezdenek Németországban, s idehaza is bőven lesz feladatuk. Egyik legnagyobb hazai megrendelőjük a Mol.

Ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, a korábbi években jelentős volumenű közel-keleti megrendeléseket is teljesítő KVV-nek belátható időn belül nem sikerül visszajutnia a térségbe. Ez egyrészt a bizonytalan iraki helyzettel, valamint azzal magyarázható, hogy az arab országokban mindinkább az olcsóbb munkaerőt foglalkoztató cégeket részesítik előnyben.

Az akkor még állami vállalatként működő KVV-nek először az 1980-as évek végén kellett elhagynia a térséget. Az 1990-es évek elején pedig épp Kuvaitban dolgoztak, amikor az iraki csapatok lerohanták az országot. Ráadásul a háború miatt a társaság gépparkjának jelentős része is odaveszett - összegzi a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!