2p

Borisz Berezovszkij, a Londonban élő orosz mágnás, Putyin elnök ismert kritikusa, vételi ajánlatot tett a brazil Varig légitársaságra. A Varig szóvivője szerdán elmondta, hogy Berezovszkij a cég központjában két hete tett látogatása során tett ajánlatot a cégre, ennek összegét azonban nem közölték.

A jelentősen eladósodott, jelenleg csődvédelem alatt álló Varig megvásárlására öten pályáznak, köztük az orosz mágnás. Berezovszkij Borisz Jelcin elnökségének az ideje alatt halmozta fel a vagyonát és komoly részesedéseket szerzett az olaj iparban, a médiában valamint a légi közlekedésben, így érdekeltsége volt az Aeroflotban is. A Vlagyimir Putyinnal összetűző Berezovszkij 2000-ben hagyta el Oroszországot. A mágnás jelenlegi vagyona mintegy egymilliárd dollár.

A cégről

Az egykor vezető Varig légitársaság ma már csak a harmadik legnagyobb Brazíliában, ahol a TAM Linhas Aereas és a Gol Linhas Aereas Inteligentes előzi meg. A Varigra 400 millió dolláros ajánlatot tett a légi társaság egykori logisztikai cége, a VarigLog, amely brazil befektetők, valamint a MatlinPatterson amerikai befektetési alap tulajdonában van. Az ajánlattevők között van még Jayme Toscano brazil magánbefektető, és a Varig alkalmazottait tömörítő csoport, a TGV. A Varig részvényára, amely hosszú ideje gyakorlatilag mozdulatlan volt, szerdán 53 százalékkal 3,41 realra ugrott, öt éve legmagasabb szintre emelkedett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!