Bár a Malév márciusi közleménye még kiemelte: Gönci János élvezi az új befektetők bizalmát, így továbbra is posztján marad, most - a hivatalos verzió szerint közös megegyezéssel - mégis távozik a vállalat éléről.
Az igazgatóság szerint Gönci a cég átvételét követően vállalta: az átmenet zökkenőmentességének biztosítása érdekében tovább vezeti a céget, amíg az új tulajdonos megtalálja utódját. Igaz, a szakember távozásáról korábban nyilvánosan nem volt szó.
A légitársaság igazgatósága a váltással kapcsolatban egyelőre annyit közölt: elismerik Gönci János érdemeit "a sikeres privatizáció munkabéke melletti lebonyolításának biztosításában, a oneworld csatlakozás előkészítésében és véghezvitelében, valamint a társaság likviditásának fenntartásában". A vezércsere körülményeiről a Malév pénteki sajtótájékoztatójára ígért további információt.
A légitársaság vezérkara egyébként június elején már két új vezérigazgató-helyettessel bővült: a lengyel Piotr Ikanowiczot gazdasági vezérigazgató-helyettessé, Mester Zoltánt pedig infrastrukturális és portfolió-kezelő vezérigazgató-helyettessé nevezték ki.
Tízmilliárd feletti veszteség
A cég tavaly is hatalmas veszteséget volt kénytelen elkönyvelni: a 2006. évi üzemi tevékenység eredménye mínusz 10,8 milliárd forint volt, 3,7 milliárd forinttal több a megelőző évinél; az adózás előtti veszteség pedig 11,9 milliárd forintot tett ki a konszolidált éves beszámoló szerint. Igaz, az utasok száma kilenc százalékkal emelkedett 2005-höz képest. A Malév-közgyűlés májusi döntése értelmében egyébként Gönci János 2006-ra nem kapott prémiumot.
Brit szakember ázsiai tapasztalatokkal
Az igazgatósági tagságát továbbra is megtartó magyar vezető utóda a sokéves légiközlekedési tapasztalattal rendelkező Lloyd Paxton lesz. A brit szakember 1960-tól 35 éven át a British Airways kötelékében látott el tanácsadói és felsővezetői feladatokat - így például üzemelésbiztonsági és a vészhelyzetek igazgatójaként, repülőtéri és utasbiztonsági igazgatóként, valamint külföldi területi és regionális igazgatóként is tevékenykedett. Emellett dolgozott a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok, az ügyfélszolgálat, a földi kiszolgálás, a kormányzati kapcsolatok, a repülőtéri biztonság és utasbiztonság, valamint a légitársaság üzemeltetési és adminisztrációs területén is.
Paxton csúcsvezetői tapasztalatot az Air Astana, Kazahsztán 2002-ben létesített nemzeti légifuvarozójának alapító elnök-vezérigazgatójaként szerzett. Irányítása alatt a cég "dinamikusan terjeszkedett és eredményesen működött", áll a lapunkhoz eljutatott közleményben.
Abramovics már márciusban elnök lettMint ismert, a Malévot idén tavasszal privatizálta az orosz Borisz Abramovics üzletember befolyása alatt álló AirBridge Zrt. Az új tulajdonos már a társaság márciusi közgyűlésén megkezdte a vezetés átalakítását. Jelölése nyomán ekkor választották az igazgatóság tagjává például Alexander Abramovicsot, Pjotr Leonovot, valamint az AirBridge Zrt. egyik kisebbségi tulajdonosának számító Kiss Kálmánt. Az igazgatóság elnöke Borisz Abramovics lett, a Felügyelő Bizottság elnöki tisztsége pedig a másik magyar kisebbségi tulajdonosnak, Költő Magdolnának jutott.
A Malév magánosításáról szóló szerződést még február 23-én kötötték meg. Annak értelmében az AirBridge Zrt. 200 millió forintért vette meg a légitársaság 99,95 százalékos részvénycsomagját; emellett legalább 50 millió euró (mintegy 12,5 milliárd forint) tőkeemelést vállalt, továbbá komoly garanciákat adott az eddig nagyrészt állami kezességgel fedezett Malév-hitelekre.
A tranzakció április végén zárult le, miután az AirBridge minden, a szerződésben lefektetett anyagi kondíciót teljesített. Így megfizette az ÁPV Zrt.-nek a 200 milliós vételárat, a Malévnál vállalt első tőkeemelés 20 millió eurós (mintegy 5 milliárd forint) ellenértékét pedig átutalta a légitársaság számlájára.
Emellett bemutatta az orosz Vnesheconombank által kibocsátott 30 millió eurós, feltétel nélküli és visszavonhatatlan tőkejuttatási bankgaranciát, amely felett - a kedvezményezett Malév javára - az ÁPV Zrt. rendelkezik. Ez a forrás gyakorlatilag a légitársaság pénzügyi és tőkehelyzetének javítására áll készenlétben.
26 milliárdba került a MalévSzintén átadta az orosz bank által kibocsátott 32 millió eurós hiteltörlesztési bankgaranciát, amelynek mind kedvezményezettje, mind rendelkezési jogosultja az ÁPV Zrt. Ezzel a Malév által felvett - és állami kezességgel fedezett - mintegy 20 milliárd forintos MFB-hitel kezelésére kitalált konstrukció végrehajtását biztosította az AirBridge. Az új tulajdonos által vállalt teljes befektetés értéke így mintegy 102 millió euró (26 milliárd forint).
W. B.
Menedzsment Fórum