Az ORTT szerint a műsor az emberi jogok sérelme mellett a versenyzők egészségi állapotára vonatkozó különleges adatok nyilvánosságra hozatala miatt adatvédelmi szempontból is aggályos, ezért a testület az adatvédelmi biztoshoz fordult.
Majtényi László, az ORTT elnöke különvéleményt csatolt a határozathoz, és abban fejtette ki a többségitől eltérő álláspontját. Az elnök szerint a testület határozatának ki kellett volna térnie a valóságshow műfajával kapcsolatos korábbi döntésekre, továbbá arra, hogy a műsor nem egészében, hanem egyes részleteiben sértette a médiatörvényt.
Az ORTT szerint az emberi méltóság tisztelete nem helyezhető a nézettség növelésének célja elé, ezért a testület felszólította a Story TV-t a sérelmezett magatartás megszüntetésére.
A határozat indoklása rámutat, hogy a műsorszám felvezetése során a műsorkészítők felszínesen kezelték a hajléktalankérdést, így a fedélnélküliséget egyszerűen az alkohol, a drog, a párkapcsolatok felbomlásának, a börtön, vagy a lakásmaffia következményeiként jelenítették meg - olvasható a dokumentumban.
Adatvédelmi aggályok is felmerültek
A határozat indoklása szerint adatvédelmi aggályokat az vet fel, hogy a műsorban, feltehetően előzetes beleegyezéssel, olyan magánéleti adatokat mutatták be a szereplőkről, amelyek esetében kérdéses, hogy az eredmény ismeretében a szereplő hozzájárult volna–e a közzétételhez, hiszen az rá nézve előre be nem látható következményekhez vezethet.
Az ORTT szerint különösen aggályos, hogy az egyik versenyző hepatitisz-tesztje pozitív lett, így a nagy nyilvánosság előtt vált számára világossá, hogy gyógyíthatatlan beteg.
A testület többségi álláspontja szerint a műsorszolgáltatót nem a figyelemfelkeltés és a valós problémamegoldás szándéka vezette, hanem egy olyan műsorszám kidolgozása, amely műfaj a médiapiacon még ismeretlen, és ily módon a nézők érdeklődésére tarthat számot, aminek haszna a műsorszolgáltatónál és nem a játékosoknál realizálódik.
Kihasznált szereplők?
A műsor szereplői a nézettségért és a reklámbevételek növeléséért folytatott verseny eszközévé váltak, amikor magánszférájukat oly mértékig bocsátották áruba, amely rájuk nézve emberi méltóságot sértő, megalázó szituációk sorához vezetett - áll a dokumentumban.
Az Országos Rádió és Televízió Testület az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megkeresése nyomán indított eljárásban A nagy lehetőség című műsor 2008. szeptember 10-én, 17-én és október 1-én sugárzott adásait minősítette jogsértőnek.
A sajtóhírek szerint a Magyarországon egyedülálló hajléktalan valóságshow, A nagy lehetőség készítői hajléktalanszállókat, menhelyeket látogattak végig, hogy az ottani vezetők, szociális munkások javaslatára végül 30 hajléktalanból kiválasszák azt a tizenkettőt, akiknek megváltozhat az élete. A kedden zárult valóságshow győztese lakást, autót, és biztos munkahelyet nyerhetett, de ígéretük szerint a versenyben maradt a többi nyolc hajléktalan kezét sem engedi el a produkció.
Borsány-Gyenes András, a televíziós csatorna vezérigazgató-helyettese az MTI megkeresésére csütörtökön azt közölte, hogy tudomásul veszik a médiahatóság döntését, de keresik a jogorvoslat lehetőségét, mert a határozatban "rengeteg a szubjektív elem". Hozzátette: nem állt szándékukban kihasználni a szereplőket, amit az is mutat, hogy a múlt héten zárult műsor valamennyi résztvevőjéről gondoskodtak, lakhatást és munkalehetőséget szerezve nekik.