2p

A három nagy autógyár, a GM, a Ford és a Chrysler vezetői a következő hónapban szeretnének tárgyalni az Egyesült Államok elnökével. A társaságok azt remélik, hogy a kormányzattól segítséget kapnak az üzletmenetük fellendítéséhez.

Az AP hírügynökség értesülése szerint a megbeszélésen a General Motors és Ford elnök-vezérigazgatója (Rick Wagoner illetve Bill Ford), mellett a Chrysler Group első embere, Tom LaSorda vesz részt.

Bár a Fehér Ház hivatalos közleménye szerint Bush azért kérette magához a menedzsereket, hogy megelőzzenek egy esetleges üzemanyagkrízist, egyesek szerint szó lehet a közreműködésért cserébe némi kormányzati támogatásról is. Azt ugyanakkor a szakértők is elismerik, hogy a növekvő motorizáció kapcsán az olajfogyasztásnak úgy lehet gátat szabni, ha a bioüzemanyagok teret nyernek.

Az elmúlt időszakban ugyan egyre népszerűbben a hibrid meghajtású járművek a tengerentúlon, ám a Bush adminisztráció azt szeretné elérni, ha az etanollal működő járművek dominálnának az új autók értékesítésekor. Az érdekeltek egyébként az emelkedő nyersolajárak és a szigorodó károsanyag-kibocsátási szabványok miatt egyre több erőfeszítést tesznek. Természetesen kedvező megegyezés esetén az autógyárak az alternatív üzemanyag-felhasználás lehetőségeinek növelését jelentősen tudnák gyorsítani. Nem mellékes persze az sem, hogy a nagy amerikai autógyárak legnagyobb konkurense, a japán Toyota 2008-ra etanol-meghajtású járművek értékesítését tervezi az USA-ban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!