1p

Az október végi vihar a sátrakban és a növényekben is óriási károkat okozott.

Csődközeli helyzetbe kerültek a fóliasátras kistermelők az október végi szélvihar miatt, írja a Magyar Idők.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A megrongált fóliasátrak 70-80 százaléka négy megyében, Bács-Kiskunban, Csongrádban és Békésben, valamint Pest megye déli részén található, árulta el a lapnak Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A károkat még összesítik, így nem tudni, hogy az ország 5-6 ezer fóliasátras termelőjéből hánynál puszított eszközt és termést a szélvihar.

Akiknek csak lesodorta a fóliát a vázról a szél, azok még örülhettek, sokhelyütt viszont a szellőztetőket is kitépte a szél a helyükről. A zöldségek közül jellemzően a paprika sérült, de paradicsom, saláta, karalábé és uborka is volt még a sátrakban - az éves termés 20 százaléka még a tövön volt.

A legtöbb családi vállalkozónak nem volt biztosítása, így a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jelezte, hogy a viharkárok miatt a kormánytól kér segítséget a fóliasátras termelők számára. A NAK előzetes becslése szerint legfeljebb százmillió forintos támogatásra lenne szüksége az ágazatnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!