A múlt év első felében a munkanélküliek között a nők százalékaránya két százalékponttal, azaz jóval több mint 12 százalékkal volt nagyobb. Az időszakos foglalkoztatásban az aktív korú nők 11 százalékát foglalkoztatták ekkor, a férfiaknál az arány 6 százalékos volt, míg részmunkaidős foglalkoztatásban a nők 30 százaléka állt, a férfiak között az arány csupán 5 százalék volt.
Ezen számok együttesét nézve a nők megbecsülése a munkában jócskán elmarad a férfiakétól. Még szembeötlőbb a különbség, ha a felső szinten dolgozókat nézzük. A magángazdaságban 30 százalékos a nők részaránya itt, de a vezetői állásokban nem éri el a 20 százalékot, az elnök-vezérigazgatói posztoknak pedig csak 10 százalékán vannak nők. Az utóbbiak 2001-ben átlag nettó 29,5 ezer eurót kerestek évente, míg a férfiak 44,1 ezret, azaz a harmadával kevesebbet értek.
1993-ban még 39 százalékkal kerestek többet a férfi első számú vezetők. Az viszont semmivel sem magyarázható, hogy a középvezetői fizetésnél rosszabb volt a felsővezetői a nőknél tavaly előtt Franciaországban. A női középvezetők éves nettó bérének átlaga a statisztikák szerint 32,9 ezer euró volt.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Káros a nők kiszorítása a vezetői székekből
Többszörösét dolgozzák, töredékét keresik a nők
Lassan, de csökken a nemek közötti fizetéskülönbség
Csökken a nemek közti jövedelmi különbség a fiataloknál
Egy friss felmérés szerint a nők kereste átlagban 12 százalékkal marad el a férfiakétól Franciaországban, az azonos munkaköröket vizsgálva. A különbség az idősebb korosztályok esetében nagyobb, a fiataloknál kisebb, azaz biztosnak látszik, hogy a különbség idővel csökken.