3p

Mintegy 4,9 százalékkal csökkent 2007-ben a rádiók reklámpiaci összbevétele az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) idén harmadik alkalommal publikálta az elektronikus médiumok hirdetési bevételeit.

A MEME 2007. évi televíziós és rádiós reklámtortája az elektronikus médiumok reklámból befolyt, tényleges úgynevezett "net-net" árbevételét mutatja. Problematikus, hogy míg a TNS Media Intelligence vagy az MRSZ a teljes piacra vonatkozó becsült bruttó bevételeket közli, addig a MEME listáját készítő Ernst & Young csak a benyújtott adatokból dolgozik.

Azaz az elektronikus reklámtorta meghatározásánál a Műsorszolgáltatók Egyesületének tagjai a reklámszpotokból és szponzorációból származó "net-net" (ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett) bevételeket vették figyelembe. Így a reklámtorta nem tartalmaz olyan egyéb bevételi forrásokat, mint az emelt díjas telefon és SMS, valamint a rendezvények és a "merchandise eszközök" (saját márkás árucikkek). A reklámtorta továbbá csak a tényleges pénzmozgást igénylő bevételeket tartalmazza, vagyis a barter-tranzakciókat nem.

Így az idei esztendőben a televíziós piaci szereplők közül összesen 29 csatorna szolgáltatott adatot (az Animax, az ATV, az AXN, a Cartoon Network, a Cool, a Discovery, a Duna TV, a Film+, a Filmmúzeum, a Fix Tv, a Hálózat, a Hír TV, M1, az M2, az MGM, a Minimax, a magyar Music Television, a National Geographic Channel, a Pax TV, az RTL Klub, a Spektrum, a Sport 1, a Sport 2, a Sportklub, a TV2, a Tv Deko, a Tv Paprika, a Viasat 3 és a VIVA). Ez a szám a teljes tévés piacnak tekinthető, mivel az AGB mérése szerint az adatszolgáltató televíziók a négy évnél idősebb tévénézők 94,3 százalékát érik el. Ez alapján a tévés reklámpiac mérete 70 123 millió forint volt 2006, a rádiós reklámpiacé pedig 7 579 millió forint.

A rádiók esetében mindössze négy szereplő közölte eredményeit: a Danubius, a Juventus, a Sláger és új belépőként a Gazdasági Rádió, ellenben a tavaly még adatot szolgáltató Magyar Rádió (MR) nem.

Így Tiszttartó Titusz, a Danubius Rádió vezérigazgató-helyettese szerint a közszolgálati rádió becsült bevételével együtt alacsonyabb, csupán 2,2 százalék körüli lenne a csökkenés. Érdekesség, hogy a tavalyi esztendőben a 2006-ra vonatkozó 2,3 százalékos növekedést pont az MR számlájára írták.

A televízióknál további bontásban is közzétették az adatokat: szpot és szponzorációs jellegű bevételekre elkülönítetten, valamint földi sugárzású országos és egyéb televíziók csoportjára bontva. Ezek alapján az országos, földi sugárzású televíziók reklámbevétele 2007-ben: 59 955 millió, míg a reklámszpotokból származó összbevétel 67 195, a nem-szpot jellegű (szponzorációs) bevételeké pedig 2 928 millió forint volt.

Istvánko Viktória 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!