2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ismét december elsejére ígérte Emil Boc román miniszterelnök az észak-erdélyi autópálya első, 42 kilométeres szakaszának befejezését, amelynek egy kilométere mintegy 12 millió euróba került.

A román ügyvivő kormányfő kedden újfent ellátogatott az észak-erdélyi autópálya Kolozs (Cluj) megyei építőtelepére, hogy ellenőrizze a munkálatok menetét. Korábban ugyanis többször megígérte, hogy elkészül a Brassót Borssal összekötő, 415 kilométer hosszú autópálya első, 42 kilométeres szakasza, amely egy év megszakítással immár öt esztendeje épül.

Emil Boc szerint ezt az ígéretet tartani tudják, így a Gyalu (Gilau) és az Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti szakasz kész lesz Románia nemzeti ünnepe alkalmából. Ezt azért tartotta fontosnak megerősíteni, mert az elmúlt napokban olyan híresztelések láttak napvilágot, amely szerint nem lehet majd tartani a megjelölt határidőt.

Boc közölte, hogy eddig 33 kilométer épült meg teljes egészében, újabb hat kilométeren pedig már dolgoznak, így a hátramaradt munka elvégzése már csak napok kérdése.

Radu Berceanu közlekedési miniszter elmondta, hogy az eddigi számítások szerint az észak-erdélyi autópálya egy kilométerének az ára 13 millió euróra is emelkedhet a sajátos domborzati adottságok miatt. Hozzátette, hogy az árban benne van a tervezésnek és a telkek kisajátításának a költsége is. Berceanu szerint az átadás előtt álló 42 kilométer összesen félmilliárd euróba került. Ezen a szakaszon 45 híd is található.

Korábban a román sajtó többször is cikkezett arról, hogy az amerikai Bechtel vállalat indokolatlanul magas számlát nyújt be a román államnak az észak-erdélyi autópályán elvégzett munkálatok után. A lapok más országok példáját említették, ahol hasonló domborzati körülmények között háromszor olcsóbban épültek autópályák. Berceanu ezzel szemben példaként Franciaországot említette, ahol egy autópályának a kilométerenkénti ára elérte az 50 millió eurót.

Az autópálya-szakasz megépülése egyrészt Kolozsvár lakosai számára jó hír, hiszen megszabadulhatnak a nehézgépjármű-forgalomtól, a gépkocsivezetőknek pedig azért előnyös, mert Nagyvárad és Brassó között elkerülhetik az amúgy is zsúfolt kolozsvári közlekedést.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!