3p

Demszky Gábor az RTL Klub híradójának hétfőn azt mondta, nem tud egyetlen fillérről sem, ami a BKV-tól pártokhoz jutott volna.

A főpolgármester erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója úgy nyilatkozott: az általa Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzek vélhetően párthoz vagy pártokhoz kerülhettek. Demszky Gábor a hírműsornak azt mondta, hogy hozzá bizalommal fordulhatott volna Balogh Zsolt. Közölte: ha Balogh Zsolt hozzá fordult volna az ügyek legelején, amikor "először próbáltak pénzt kipréselni belőle", bejelentést tesz a rendőrségen, vagy felkeresi őt és megteszik együtt a feljelentést, akkor mindez nem történhetett volna meg. "Neki módja lett volna mindezt leállítani, megakadályozni” - mondta a szabad demokrata főpolgármester.

Demszky Gábor úgy véli: a Balogh Zsolt által a Magyar Nemzetnek adott interjú egy megtört ember vallomása és "összefüggésében ez egy hihető történet"; olyan drámai erejű, amilyet a közéletben eddig még nem tapasztaltunk. Hozzátette, hogy őt sokkolta az interjú, mert "ilyesmi a magyar közéletben nem történt még".

Arra a kérdésre, saját felelősségét látja-e abban, hogy ez megtörténhetett, a főpolgármester azt mondta: "az én felelősségem abban merül ki, hogy hagytam, hogy egy szuper főpolgármester-helyettest hozzon a Magyar Szocialista Párt, abban, hogy hagytam, hogy Antal Attilát kinevezzék, utána Balogh Zsoltot kinevezzék, bár természetesen egyikükről sem feltételeztem, hogy bűncselekményeket követhetnek el". Mint hozzátette, ebben írható le politikai felelőssége, nem tudott, nem tudhatott ezekről az ügyekről, "ezeket konspirálták, igyekeztek eltitkolni mindenki elől". A főpolgármester közölte: a bíróság feladata, hogy kiderítse, jutott-e a pártoknak a BKV volt megbízott vezérigazgatója által említett 70 millió forintból.

A Magyar Nemzet szombati számában Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója a többi között arról számolt be: nagyságrendileg mintegy 70 millió forint jutott Hagyó Miklóshoz rajta keresztül, és azóta tudja, hogy 15 millió forint fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget. Vasárnap a Hír Televízió Kontraszt című műsorában már arról beszélt, hogy szerinte párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből.

Szólt arról is, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseiből származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót személyesen adott át Hagyónak Lelovics Ottó kommunikációs szakember irodájában. A másik 15 milliót egy olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerződésben állt a BKV-val.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!