5p

Kimutathatóan nőtt az utasok száma azon szakaszok jelentős részén, ahol a MÁV Start Bombardier, Siemens vagy Stadler vonatokra cserélte kivénhedt szerelvényeit, tudta meg az mfor.hu. Utóbbiakból azonban még így is maradt épp elég – a járművek csaknem fele már 30 év feletti, minden ötödik pedig már hivatalosan is roncstelepre való.

Igazi áttörést még nem, apró győzelmeket viszont már sikerült elérnie a MÁV Start Zrt.-nek azáltal, hogy az elmúlt években több tízmilliárd forintért bevásárolt vadonatúj vonatokból. Bár az utasszám összességében évek óta csökken, azokon a vonalakon, ahol bevetették a Desirókat, a Flirtöket és a Talentokat, megállt az utasok elvándorlása, több esetben pedig növekedés következett be, derül ki a MÁV Start Zrt. mfor.hu-hoz eljuttatott statisztikáiból.

Trendfordító Flirtök 

Ez történt például a dunántúli, részben elővárosi vonalakon, ahol a Stadler-vonatok érkeztével sikerült enyhén növelni vagy legalább szinten tartani a korábban folyamatosan apadó utasszámot - a Budapest-Székesfehérvár szakaszon például 2,2 százalékos pluszt jegyezhettek fel az elmúlt évben.

Bár a dunántúli vonalakon zajló "pályaépítési és -rekonstrukciós munkák okozta vágányzárak miatt nem mutatható ki egyértelműen az új járművek pozitív hatása”, az utasok visszajelzései alapján a Flirtök közlekedtetésük összességében sikeres, állítja a MÁV Start.  

Mint ismert, a harminc plusz harminc darabos turnusokban érkező Flirtöket 2007 áprilisa és idén február között folyamatosan állította csatasorba a vasúttársaság - jelenleg már mind a hatvan szerelvény fut a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Dunaújváros, Budapest-Győr és Budapest-Hatvan, valamint hétvégenként a Budapest-Szob és Budapest-Eger szakaszokon. A székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalak egyébként a MÁV hálózati szintű összes utasforgalmának közel 5 százalékát adták 2009-ben.  

A Talent és a Desiro is bejött az utasoknak

Szintén pozitív hozadéka volt a nagy rivális Talentok forgalomba állításának: 2007 tavaszi debütálásuk után közel 80 százalékkal nőtt a Tatabánya-Oroszlány vonal forgalma - igaz, ebben szerepe volt a közvetlen budapesti összeköttetés létrejöttének is -, 2008-ban pedig tovább gyarapodott az utasok száma.   

Igaz, a vonatokat azóta más viszonylatokra csoportosították át - jelenleg Győr-Rajka és Győr- Bécs között közlekednek a hét minden napján. Ráadásul számuk is megfogyatkozott, az eredetileg vásárolt tízből már csak kilenc van a MÁV állományában.     

A Desirók viszont folyamatosan szaporodnak 2003-as színre lépésük óta - az idén Görögországból "importált" nyolc használt példánnyal együtt ma már 31 darab dübörög a MÁV Start vonalain. A vasúttársaság szerint a forgalomnövelő hatás esetükben is kimutatható: a Budapest-Esztergom szakaszon az utasszám a 2002-es egymillióról 2005-re megduplázódott, és jelenleg is stabilan kúszik felfelé.     

A Siemens-vonatok egyébként emellett jelenleg a Debrecen-Mátészalka, Budapest-Baja, valamint hétvégenként a Sátoraljaújhely-Budapest vonalon közlekednek. (Ezek esetében jelenleg nincsenek összehasonlítható adatok - a szerk.) 

Bekrepált a Talentok fékje

Ami a megbízhatóságot illeti, a Flirtök utcahosszal vezetik a gyártók versenyét - rendelkezésre állási mutatójuk tavaly meghaladta a 94 százalékot. Utánuk nyolcvan százalékkal a Desirók következnek - igaz, átlagéletkoruk többszöröse a Stadler-gyártmányokénak.

A citromdíj egyértelműen a Flirtökkel csaknem egyidős Talentoké, amelyek üzemkészsége mindössze 67 százalék volt 2009-ben. Ennek oka, hogy tavaly nyáron a "tervezettnél nagyobb kopás miatt" ki kellett cserélni féktárcsáikat, így egy időre kivonták őket a forgalomból. Azóta fokozatosan visszatértek - rendelkezésre állásuk jelenleg 89 százalék.

Ötödük már selejtérett

Bár a Desirók, a Flirtök és a Talentok kétségkívül sokat dobtak a vasúttársaság igencsak lepukkant flottájának színvonalán, a megváltást azért nem hozták el számára. Ezt jelzi, hogy a MÁV Start által üzemeltetett 2996 darab jármű átlagéletkora velük együtt is 30,5 év, a vonatoknak pedig mindössze öt százaléka tíz évnél fiatalabb.


A vasúttársaság saját bevallása szerint 650 darab jármű (többségében hagyományos építésű regionális, elővárosi, távolsági és nemzetközi forgalmú személykocsi) már elérte azt a kort és műszaki állapotot, amely alapján selejtezni kellene őket.

Tender emeletes vonatokra?

Egyelőre azonban maradnak, mivel a MÁV Start szerint pótlásukra nincs pénz. Hogy lesz-e, az feltehetően nagyban függ majd attól, mennyire tekinti szívügyének a tavaszi választások után felálló új kormány az idén 40 milliárd forinttal megvágott MÁV helyzetének rendezését.

Az mindenesetre pozitívum, hogy a Közlekedési Operatív Program (KözOp) 753 milliárd forint forrást biztosít vasúti fejlesztésekre 2007 és 2013 között. Ezekből elsősorban a hazánkon áthaladó pán-európai korridorok és az elővárosi közlekedés fejlesztését lehet finanszírozni. Ezen belül új járművek, például emeletes vonatok beszerzése is lehetővé válna - utóbbit a MÁV már évek óta tervezgeti.

Ez persze nem lenne olcsó mulatság. Emlékeztetőül: a 2003-ban vásárolt 13 új Desiro beszerzési költsége darabonként 2,3, a 2005-ben vett további tíz új Desiro vételára pedig 2,5 millió euró volt. A Bombardier Talentjei karbantartás nélkül egyenként 4,5 millió euróba kerültek, a Stadler Flirtökért pedig 4,7, illetve 4,8 millió eurót pengetett le anno a MÁV.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!