2009-ben havonta lehetett arról olvasni, hogy éppen mennyivel zuhant a magyar autópiac, az év végére nagyjából a húsz évvel ezelőtti szintre estek vissza az értékesítések. Jelentős javulásra 2010-ben sem számíthatnak a kereskedők, mégis lassan hiány lehet a néhány éves használt gépkocsikból.
Ott tartunk, ahol húsz éve"A piaci szereplők többsége most abban bízik, hogy még egy ilyen rossz év nem jöhet, mint a tavalyi, azonban egyelőre nem látszanak a pozitív változások előszelei" - mondta el az mfor.hu kérdésére Fojt Attila, a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke.
2009-ben körülbelül 60 ezer új autót adtak el hazánkban, azaz a kilencvenes évek első felének szintjére estek vissza az értékesítések. A használt autók piacán sem sokkal jobb a helyzet: utoljára körülbelül húsz éve hoztak be ilyen kevés használt autót az országba, mint tavaly.
"A csúcs 2002-2003-ban volt, amikor nagyjából 200 ezer új autót adtak el, mellette körülbelül 100 ezret importáltak. 2004-től aztán a regisztrációs adó bevezetése miatt drasztikusan visszaesett a behozott használt gépkocsik száma" - emeli ki a szakember.
2010-ben Fojt Attila szerint reális lehet egy 5-10 százalékos növekedés az új autók piacán, azaz körülbelül 70 ezer gépkocsit adhatnak el, azonban ez még mindig messze elmarad a korábbi évek számaitól. A teljes talpra álláshoz várhatóan még hosszú évekre lesz majd szükség a piacon.
Nem lesz hitelAz autópiac számára az egyik legnagyobb kihívás idén az lehet, hogy a tervek szerint márciustól tovább szigorodik a hitelfelvétel, ami miatt a devizahiteles vásárlók szinte teljesen eltűnhetnek a piacról.
A kormány a tavalyi utolsó ülésén döntött arról, hogy szigorítja a hitelezést, a svájci frank alapú kölcsönök esetében például legalább 55 százalékos önerő kell majd annak, aki autót akar venni, de még a forinthiteleknél is 25 százalékot le kell majd tenni egy összegben. Ráadásul a hitelek futamidejét is hét évben maximálják. "Ha ezek a változások valóban hatályba lépnek, akkor idén is nehéz év elé nézünk" - vázolta fel Fojt Attila.
Az MGOE elnöke szerint az még elfogadható volt, amikor tavaly év elején 20 százalékos önrészt írtak elő és eltörölték a tízéves futamidejű hiteleket, azonban a jelenlegi változtatásokat már túlzónak érzi. "A világon mindenhol tartós fogyasztási cikknek minősül az autó, ritka a készpénzes vásárlás. Éppen ezért érintheti érzékenyen a piacot a szigorítás" - véli a szakember.
A márciustól tervezett szigorítások nem titkolt célja a kormány részéről, hogy a forinthitelek felé terelje a lakosságot, azonban a szakmai szervezet elnöke szerint ez sem minden esetben jó megoldás. "A forint kamata továbbra is viszonylag magas, így a forintalapú hitelek esetében is magasak a kamatterhek" - vélekedik.
Fojt Attila szerint az autópiac visszaesésének egyik alapvető oka a lakossági bizalom csökkenése, a munkahelyek bizonytalansága és a forintárfolyam ingadozása sokakat elrettentett a vásárlástól. Ezen a téren talán várható némi pozitív változás idén, de ebben nagy szerepe lesz a politikának is, hogy a választások után az új kormány milyen programot hajt majd végre.
Drágulhatnak a használt autók"Már tavaly megkezdődött egy átrendeződés a piacon, egyre többen kereik a viszonylag keveset futott, néhány éves használt autókat" - vázolta fel kérdésünkre az MGOE elnöke. Ugyanakkor hozzátette: használt autók csak új autókból lehetnek, már most is problémát okoz, hogy egyre kevesebb ilyen újszerű gépjármű van a piacon.
Ráadásul a regisztrációs adó továbbra is irreálisan magas, így Nyugat-Európából sem érkezik elegendő használt autó - teszi hozzá Fojt Attila. A fentiek miatt szerinte tavasszal akár áremelkedésre is lehet számítani a használt autók piacán, ha megnő a kereslet.
Tavaly a becslések szerint 25-30 százalékkal esett vissza a használt autók piaca 2008-hoz képest, azonban már a bázisév is viszonylag gyenge volt – mondta a szakember.
"Az új autók piacán sem lehet komoly akciókra számítani 2010-ben, a legtöbb kereskedő már nem tud tovább engedni az árrésből. Több száz kereskedés már tönkre ment tavaly, ez a tendencia idén is folytatódhat" - vélekedik az MGOE elnöke.
Beke KárolyMenedzsment Fórum