A divatcikkeknél akár 70 százalékos leértékelés is lehet
A ruházati cikkeiről ismert, a gyermekeket és a 20-40 év közötti korosztályt célcsoportjának tekintő, holland Mexx márka esetében például 20 és 70 százalék közötti árleszállítással számolhatnak a vevők. A terméket Magyarországon kizárólagos joggal képviselő Dock Áruház Kft. illetékese a Menedzsmentfórumnak elmondta: márkáik több mint 90 százalékát nyomott áron kínálják az ünnepek után.
A kedvezmény mértéke elsősorban az áru beszállításának időpontjától függ, nem pedig annak jellegétől. A legutolsó, decemberi beszállításból származó termékeket 20, az októberi-novemberi etapban érkezetteket 30 százalékkal értékelték le, az egy évnél régebbi árukhoz pedig a normál árnál 50-70 százalékkal olcsóbban lehet hozzájutni. Mindez például azt jelenti, hogy a 2002-es téli kollekcióhoz tartozó télikabátok, csizmák, bakancsok fél- vagy akár harmadáron is beszerezhetők idén januárban.
Az elmúlt évek karácsony utáni forgalmával kapcsolatban a Dock Áruház Kft. illetékese elmondta: a leárazásoknak nem volt jelentős húzó hatásuk. A cég elsősorban a verseny szülte kényszer miatt határoz az akciók mellett: a rivális márkák árcsökkentő döntései miatt nem tehet mást, minthogy beáll a sorba.
MediaMarkt: 10-20 százalékos kedvezmények
Európa legnagyobb műszaki cikkeket forgalmazó áruházlánca változó, átlagban 10-20 százalékos kedvezménnyel várja január elején vásárlóit, tudta meg a Menedzsmentfórum a próbaszerűen felhívott ügyfélszolgálatoktól.
A legnagyobb kedvezményre a csaknem minden áruház által kiemelt, jelenleg 199.900 Ft-os Thomson-TV és az 50 ezer Ft-ért árult Funy DVD- és videólejátszó esetében bukkantunk: mindkettőt mintegy húsz százalékkal értékelték le. Egyes mosógépmárkák esetében 15 százalékos árcsökkenés tapasztalható. Emellett kedvezményesen, 300, illetve 350 ezer Ft-ért juthatunk bizonyos laptop-márkákhoz, ezek esetében a megtakarítás mértékét az ügyfélszolgálat mintegy 10 százalékra becsülte.
Wéber Balázs
Drasztikus árcsökkentéssel csábítják a vevőket a boltok
A karácsonyi vásárlási láz lecsengése után kedvezményes árakkal próbálják a vevők kegyeit keresni az áruházak. Az év eleji leárazások következtében a téli ruhákat akár féláron is beszerezhetjük, a híradástechnikai cikkeknél pedig tíz-húsz százalékot nyerhetünk.