2p

Már november elején elkezdik vásárolni a magyarok a karácsonyi ajándékcsomagokat testápoló szerekkel és kozmetikumokkal, derül ki egy kutatásból. Ilyen ajándékcsomagokból több mint három milliárd forint értékben adtak el tavaly.

Egyre népszerűbb karácsonyi ajándék néhány testápoló szer és kozmetikum, dekoratívan összecsomagolva. Ilyen ajándékcsomagokból több mint három milliárd forint értékben adtak el a kiskereskedelemben tavaly; kilenc százalékkal többet,  mint egy évvel korábban. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató intézet. 

November első hetében kezdődött érzékelhetően emelkedni az ajándékcsomagok vásárlása tavaly. Végül a karácsonyi csomagok teljes forgalmának közel kétharmada három hét alatt bonyolódott le. A forgalom nagyobb része, 59 százaléka jutott a nők számára összeállított ajándékcsomagokra, míg a többit férfiaknak vásárolták.

Az ajándékozók összecsomagolva a legtöbbet dezodorból és tusfürdőből tettek a csomagokba, egyaránt közel 1 milliárd forint értékben. Utánuk sorrendben a test- és kézápoló krém, szappan majd sampon következik. Ugyanakkor szélesedett a választék, mmíg tavalyelőtt november-decemberben az üzletek 733 különböző ajándék-összeállítást kínáltak, addig múlt évben már 877-et. A növekedés oka, hogy a korábbi évekkel szemben több gyártó jelent meg karácsonyi ajándékcsomagos kínálattal. 

A mennyiségi eladás stabilan 2 millió darab csomag tavaly is, az ezelőtti évben is. Ugyanakkor a piac némileg eltolódott a legalacsonyabb áraktól a közepesek irányába.

Változott a kereskedelmi csatornák pozíciója. Értékben a drogériák egyik évről a másikra 9 százalékkal több ajándékcsomagot forgalmaztak. A 400 négyzetméteres és kisebb üzleteknél pedig plusz 10 százalékot regisztrált a Nielsen. A hipermarketek forgalma 12 százalékkal csökkent, míg a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres bolttípusé 18-cal. Így a hipermarket piaci részesedése tavaly november-decemberben az ajándékcsomagok értékben mért eladásából 56 százalék, a drogéria mutatója 37, a hagyományos, 400 négyzetméteres és kisebb csatorna részaránya 4, míg a 401-2 500 négyzetméteres üzlettípusé 3 százalék.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!