2p

Az élelmiszer és háztartási vegyiáru harmadik negyedévi növekedési üteme stabil maradt, huszonegy európai ország átlagát tekintve. Mennyiségben viszont tizenegy országban, köztük Magyarországon csökkent a mennyiségi eladás, a tavalyi harmadik negyedévhez képest. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat a nemzetközi trendekről.

Magyarországon az élelmiszer és vegyiáru kiskereskedelmi forgalma értékben, nominálisan 2007 negyedik negyedévben kilenc százalékkal emelkedett, az előző év hasonló időszakához képest. Azóta az ütem minden negyedévben csökkent. Idén az első negyedévben 8,8, a másodikban 7,4, míg a harmadikban 5,7 százalékra.

A magyar piac mennyiségben a tavalyi negyedik negyedévben, szintén az előző év hasonló időszakához képest még 4,6 százalékkal bővült. Idén az első három hónapban stagnált, a másodikban 1,7 százalékkal csökkent, míg a harmadikban már hárommal.

Értékben az európai forgalom nominálisan átlag 6,6 százalékos növekedése szinte kizárólag az élelmiszer drágulásának köszönhető, a harmadik negyedévben, a tavalyi hasonló időszakkal szemben.

A mennyiség negatív trendje néhány országban erősödött. Figyelemre méltó, hogy a nagy európai piacok közül az Egyesült Királyság és Olaszország is bekerült a csökkenő forgalmú országok közé a harmadik negyedévben. Összességében a huszonnégy ország bolti eladása mennyiségben átlag 0,2 százalékkal csökkent ez év július-szeptemberben, a tavalyi VII.-IX.. hónaphoz képest.

Értékben a nominális növekedés üteme csökkent Magyarország mellett Csehországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban és Spanyolországban is, áll a Nielsen közleményében.

Mennyiségben Magyarországon három százalékkal kevesebb élelmiszert és háztartási vegyiárut adtak el idén a harmadik negyedévben, mint a múlt év azonos időszakában. Ennél nagyobb arányú a csökkenés Írországban (4,6 százalék), Németországban (3,3). Negatív tendencia figyelhető meg tovább a következő országokban: Franciaország, Dánia, Görögország, Ausztria, Svédország, Olaszország, Belgium, Egyesült Királyság és Finnország.

A mennyiségi eladások növekedésének Európa-bajnokai a lengyelek, 10,4 százalékos mutatóval, a 2008-as harmadik és a 2007-es harmadik negyedévet összehasonlítva. A növekedési ráták szerinti további sorrend: Norvégia, Portugália, Törökország, Svájc, Szlovákia, Spanyolország, Hollandia és Csehország.    

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!