1p

További 10 százalékos bővülést prognosztizálnak a hazai a kishaszonjármű-eladásokban, annak ellenére, hogy a 3,5 tonna össztömeg alatti eladások 20 százalékkal növekedtek az első negyedévben, a tavalyi azonos időszakhoz képest – írta a Világgazdaság.

A tavalyi volt a második év, amikor csökkentek a szegmens eladásai, ugyanakkor a mostani emelkedés ellenére sem érte el az értékesítési szint a korábbiakat. A forgalombővülés hátterében talán az állhat, hogy a vállalkozók által korábban elhalasztott beszerzések miatt elöregedett a járműpark egy része, és halaszthatatlanná vált a járművek cseréje.

Oros Attila, a Citroen Hungária Kft. marketingigazgatója is ennek tulajdonítja a piac élénkülését. A márka szeptember óta hónapról hónapra úgy növelte eladásait, hogy nem flottákat adott el. Ugyanakkor a forgalombővülést minden autómárka érzi az elmúlt év vége óta. Ez a tendencia azt is jelentheti, hogy az áruterítő kishaszonjárműveket leginkább használó kis- és középvállalkozások anyagi helyzete stabil - írta a Világgazadság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!