2p

A hagyományos légitársaságok közül egyre több igyekszik a szolgáltatások csökkentésével spórólni. A közelmúltban az Air France, most pedig az Iberia jelentett be hasonló lépést.

Az Iberia spanyol légitársaság évi 50 millió euró megtakarítását reméli attól, hogy a három órás vagy annál rövidebb menetidejű járatain nem ad a szokásos módon ételt, és italt az utazóközönségnek. A vállalat külön fizetteti azt ki a "helyszínen", és az ár legkevesebb 1 euró, de szólhat a számla 10 euróról is, függetlenül attól, hogy az utas a saját maga csomagolt ételét is elhozta-e a fedélzetre.

Az Iberai nem az első nemzeti légitársaság, amelyik külön fizettet a járatán adott és fogyasztott élelmiszerekért. A Swiss és az ír Aer Lingus már korábban bevezette az ételek fizetőssé tételét. Ugyanígy döntött tavaly ősszel a Maláv, vagy idén az Air France.

Az Iberia azonban nehezebb helyzetben van, ugyanis az új rendszer előtt éppen azzal próbált magához csalogatni mind több utast, hogy ingyenesen etette és itatta egyes osztályon és gépein a vendégeket. Legalábbis ezt mondta, mert a jegyárban természetesen benne volt az ellátás ára. Az új rendszerű három órás étlen-szomjan utaztatás erős kritikákat váltott ki az utasok körében. Mi több, a társaság az elmúlt években végrehajtott, összesen mintegy 14 százalékos árcsökkentésre hivatkozva most nem tette olcsóbbá a menümentes járatok tarifáit.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Budapest-London: nem mindig olcsóbb a fapados
A szolgáltatásokon spórolaz Air France
A Malév 800 milliós megtakarítást remél a szolgáltatások csökkentésétől

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!