2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A vasárnapi vásárlás nem csak a karácsonyi szezonra, hanem az év többi részére is jellemző.

Már 63 milliárd forintért vásároltunk a háztartások a hét utolsó napjain napi fogyasztási cikket a múlt évben, többek között ezt állapítja meg a GfK Piackutató Intézet 'Kereskedelmi Analízisek 2003 első félév' című tanulmánya.
Elsősorban a vásárlások száma növekszik a pihenőnapon. Idén az első félévben 28 millió vásárlás jutott a vasárnapokra, míg tavaly január-júniusban még csak 23, egy évvel korábban pedig 21 millió.
A napi fogyasztási cikkek forgalmából a hét napjai közül a vasárnapokra 4 százalék jut idén az első hat hónapban. Értékben kifejezve 37 milliárd forint.

Kiemelkedő szerepet játszanak a hipermarketek, mivel a hét napjai közül forgalmuk 8 százaléka jut a vasárnapokra. Ugyanez a mutató meghaladja az átlagot a C+C áruházakban is, a háztartások beszerzéseinél - 6 százalékkal.

Éppen átlagos a szupermarketek részesedése 4 százalékkal. Országosan a legerősebb forgalmú nap a péntek, amikor a kiskereskedelem a napi fogyasztási cikkek forgalmának 21 százalékát bonyolította le 2003 első félévében.
Egyik kivétel a hipermarket, ahol a szombat a csúcs 23 százalékkal. Másik kivétel pedig az önálló kis bolt, ahol a péntekre és szombatra egyformán 21-21 százalék jut.
Ha azonban a vásárlások számát nézzük, akkor a legtöbb pénztári blokkot mindegyik bolttípusban pénteken adják ki az üzletekben.
A vásárlások egyenetlenül oszlanak meg. Szám szerint 70 százalékuk déli 12 óráig lebonyolódik, nagy részük célja a napi friss élelmiszer beszerzése. A többi vásárlás zöme este nyolcig megtörténik.
Értékben viszont már csak 63 százalék jut délelőttre, s jó egyharmad délutánra.
Akik este nyolc után vásárolnak, azok az átlagosnál nagyobb összegeket költenek. A kereskedelem este nyolctól reggelig az összes forgalom 1 százalékát bonyolítja le, ami idén az első félévben 7 milliárd forintot tett ki. A bolttípusok közül csak a hipermarketekben számottevő az éjszakai vásárlások értéke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!