2p

A netes médiumok és ügynökségek döntése alapján az Ipsos-Gemius konzorcium szolgáltatja az internetes közönségmérés adatait.

Megnyílt az út a minden piaci szereplő által etalonként elfogadott, korszerű internetes közönségmérési rendszer hazai bevezetése előtt. Az ügynökségek és a magyar online piacon meghatározó médiumok lényegében egy időben írtak ki pályázatot az ilyen mérésekben érdekelt kutatócégek számára, és mindkét pályáztató fél az Ipsos Zrt. és a Gemius SA alkotta konzorcium ajánlatát tartotta a legalkalmasabbnak.

Az ajánlatkérő médiacégek és a pályáztatásban részt vevő ügynökségek az azonos választást követően közösen folytattak tárgyalásokat a kiválasztott kutatókonzorciummal, amelynek eredményeként már elindulhatott a szerződéskötés folyamata is. Így az Ipsos-Gemius konzorcium által jegyzett gemius/Ipsos Audience online közönségmérési szolgáltatás biztosítja 2010 végéig (opcionálisan 2011-2012-ben) a piac számára az egyenértékes online közönségadatokat.

A médiumok és az ügynökségek képviselői azt emelték ki, hogy az Ipsos–Gemius konzorciummal egy olyan partnerre esett a választás, amely egyesíti a technológiai képességeket és a médiapiaci, médiakutatói tudást, tapasztalatot, és elkötelezett az online piac fejlődése mellett. Ráadásul egy olyan rendszert választottak, amely tucatnyi országban működik.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!