A jelek szerint a Facebook sokkal jobban fel van készülve a hackerek támadásaira, mint versenytársa, a Twitter. Csütörtökön mindkét oldalt hackerek támadták meg, azonban míg a Twitter három órára teljesen összeomlott, a Facebook minimális következményekkel megúszta.
"Továbbra is figyeljük az oldalt, hogy a felhasználók minél gyorsabban kapcsolódni tudjanak" - nyilatkozta a lapnak Barry Schnitt, a Facebook szóvivője. Mindez azt jelenti, hogy az oldalnak nem volt leállása ellentétben a Twitterrel. A dolog azért különösen kínos a Twitter számára, mert a közelmúltben egy kiszivárgott belső anyag alapján már megszellőztették, hogy az oldal célja az egymilliárdos felhasználószám elérése.
Csütörtökön egyébként Biz Stone, a Twitter társalapítója jelentette be blogjában, hogy az oldalt hackerek támadták meg, ezért egy ideig elérhetetlen lesz. Később a szájton bejelentették, hogy védekeznek a támadás ellen és igyekeznek újra életet lehelni a szolgáltatásba.
A Twitter az egyik legdinamikusabban fejlődő internetes oldal a világon, júniusban 44,5 millió egyedi látogatót regisztrált. Ezzel az Egyesült Államokban először kerültek be az 50 legnagyobb forgalmat bonyolító oldal közé. A Twitter mikroblog-szolgáltatást biztosít a felhasználóknak, ami azt jelenti, hogy 160 karakteres üzeneteket küldhetnek egymásnak. A közelmúltban a politikába is beférkőzött az oldal, az iráni választások után például az ország felhasználóinak Twitter-oldalai számítottak a leghitelesebb hírforrásnak.