2p

A légiipari szektort sújtó válság az olasz Alitaliat sem kímélte. Az olasz vállalat a tetemes veszteségeken jelentős szervezeti változtatásokkal igyekszik úrrá lenni.

Egyre mélyebbre csúszik az Alitalia olasz légitársaság: a 2004-2006 közötti időszakra szóló fejlesztési tervben tavaly októberhez képest felfelé módosították az idén várható működési veszteséget, ötvenmillió euróval 89 millióra - számolt be az MTI. A tavalyi évre 409 millió euró veszteséggel számol az olasz légitársaság. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy az alkalmazottak többszöri sztrájkja miatt késlekedtek a tavaly októberben elhatározott szanálási program bevezetésével.

A három évre szóló szanálási terv szerint 1500 munkahelyet szűntetnek meg, s további 1226 embert átképzés után más munkakörben akarnak foglalkoztatni. A leépítések mellett a következő három évben 1,2 milliárd eurót tervez a vállalat a flotta megújítására. Egyelőre zsákutcába jutott a társaság privatizációja is. Az állami tulajdonrész harminc százalékra csökken a jelenlegi 62 százalékról, amit azonban még jóvá kell hagynia a parlamentnek is.

Kapcsolódó anyagok
A légiipar kilátásai
Fokozódó árverseny a légitársaságoknál
Nyereséges a legnagyobb európai légitársaság

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!