A zárt közgyűlésről Tolvaj Győző igazgatósági tag, a kisebbségi tulajdonosi csoport képviselője tájékoztatott: "Kétmilliárd forint nagyságú tartozásrész benthagyásával egyelőre működésben marad a Zalabaromfi. A beszállítók vállalták, hogy a feléből tőkét emelnek, a másik felét 1-1,5 évre szóló kölcsönként odaadják a cégnek."
A többségi részvényes Monopolis Kft. április eleje óta ígéri részvényei átadását, de ezt mindmáig nem volt hajlandó teljesíteni - mondta a beszállítói tulajdonosok képviselője. Hozzátette: a termelői tulajdonba kerülés esetén kétmilliárdos fejlesztési hitelhez is hozzájuthatott volna a társaság, erről tárgyalások folytak a Magyar Fejlesztési Bankkal.
A termelők Carnexet támadják
Tolvaj Győző szerint "egyértelműen a Carnex-csoport visszautasító és erősen kifogásolható magatartása miatt" került a baromfifelgolgozó cég a mostani, teljesen bizonytalan helyzetbe. Szerinte a bérvágási konstrukció biztosíthatja az üzem működését. Ehhez azonban a hitelező bankok támogatása is szükséges, amelyről még kedd délután tárgyalásba kezdenek.
A termelői közösségi petíció kemény vádakkal illeti a Carnex-csoportot, és követeli annak távozását a Zalabaromfi Zrt-ből. A beadvány kiemeli: a vállalat megmentése és a többségi részvények megszerzése céljából a beszerző és értékesítő szövetkezetek, naposállat- és takarmánybeszállítók konzorciumot alakítottak, amelyet a szaktárca is támogat.
A részvényátadásról, illetve a társaság kereszttartozásokból kiengedéséről szóbeli egyezség jött létre a Carnex-csopor vezetőivel. Ők azonban nem tartották be az egyezséget, sőt időnyerésre használták fel, és további pénzeket emelt ki a Zalabaromfi Zrt. rendszeréből, aláaknázva annak piacait és korábbi jól működő banki kapcsolatait - áll a petícióban. Az indítvány továbbá kérelmezi, hogy a kisebbségi részvényesek a birtokukban lévő információk, illetve az írásos bizonyítékok alapján kezdeményezzenek büntetőjogi eljárást a Carnex-csoport és a menedzsment által alakított háttér-cégek ellen.