2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy bírósági döntés miatt működése ellehetetlenülésétől tart és ezért nemzetbiztonsági vizsgálatot kér a kormánytól az utóbbi időben rendezetlen tulajdonosi viszonyai miatt a sajtóba többször bekerült gázszolgáltató.

A társaság azután fordult a kormányhoz, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2010. január 28. napján a Nitrogénművek Zrt. kérelmező kérelme alapján hozott végzésében 6,8 milliárd forint őrzési letétbe helyezésére kötelezte az EMFESZ Kft-t.

A bírósági végzés, amely az EMFESZ szerint súlyosan jogsértő és ezért meg is fellebezett, kritikusan veszélyeztetheti a vállalat működését, írja három és fél héttel a döntést követően sajtóközleményében a társaság.

Az EMFESZ működésének és szolgáltatásának fenntartása, valamint a lakossági, önkormányzati, kis-és középvállalati, társasházi, és nagyipari felhasználók ellátásbiztonságának garantálása érdekében az EMFESZ a végzés tartalmának és meghozatalának körülményei miatt nemzetbiztonsági vizsgálat lefolytatást kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől.

Góczi István, az EMFESZ ügyvezetője szerint amennyiben a PKKB nem vonja vissza, vagy nem módosítja végzését a 6, 8 Mrd forint őrzési letétbe helyezése kritikus helyzetbe hozza az EMFESZ-t. "Ha letétbe helyezzük az összeget, működésünk ellehetetlenül, és veszélybe kerül 200 ezer lakossági, háromszáz önkormányzati ügyfelünk, 35 városi fűtőmű és háromszáz ipari fogyasztó gázellátása is" - mondta a Világgazdaságnak Góczi István.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!