2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A távközlésben 2004 a verseny éve lesz, ami az alacsonyabb tarifákban és a magasabb színvonalban mutatkozik majd meg, így a fogyasztók is elégedettebbek lesznek - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

A távközlésben 2004 a verseny éve lesz, ami az alacsonyabb tarifákban és a magasabb színvonalban mutatkozik majd meg, így a fogyasztók is elégedettebbek lesznek - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Tavaly is erősödött a verseny, ennek is eredménye, hogy 40 százalékkal több számítógépet vásároltak, mint egy évvel korábban, és 2003-ban több mint 50 százalékkal nőtt az internet-előfizetők száma. Emellett az előzetes számok szerint a rendszerváltást követően tavaly első ízben csökkentek - mintegy 3 százalékkal - a hírközlési tarifák. A tarifák csökkenésében egyébként épp az internetdíjak esése játszotta a főszerepet. Idén tovább csökkennek a tarifák, és nő majd a szolgáltatás színvonala. Ebben közrejátszik az újévtől életbe lépett elektronikus hírközlési törvény, ami a finom szabályozást a most alakult hatóságra bízza.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke aláhúzta, hogy egy kiszámítható és átláthatóan működő szervezetet szeretnének felépíteni. Hozzátette: olyan modern és nagyhatékonyságú szervezet működtetése a céljuk, amely a fogyasztóknak konkrét segítséget is tud nyújtani. Elmondta, hogy a magyar hatóság a verseny éleződését fogja elősegíteni, mert ez a fogyasztók érdeke.

Az új elektronikus hírközlési törvény értelmében a szabályozási tevékenység a minisztériumból egyre inkább áttevődik a hatósághoz. A jövőben piacelemzést is végeznek, a hatósági munkában viszont a Piacfelügyeletnek jut nagyobb szerep.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!