2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Magyar Telekom ügyvédi irodájának igazolási kérelmét, így jogerősen érvénytelen a tavaly áprilisi közgyűlés több határozata, ám ez a részvényesekre nézve semmilyen kötelezettséggel nem jár - jelentette be a cég szerdán.

A társaság, már korábban jelezte, hogy kedvezőtlen bírói döntés esetén az érintett közgyűlési határozatokat megerősítő új közgyűlési határozatokkal fogja érvényre juttatni. Két kisrészvényes tavaly májusban indított pert a társaság ellen, mert úgy ítélte meg, hogy az éves közgyűlésen nem jogszerűen határoztak például az osztalékfizetésről. Az osztalékot a részvényeseknek a 2008. április 25-én kelt közgyűlési határozatnak megfelelően már kifizették.

Az elsőfokú határozatot a bíróság idén májusban hirdette ki. Ezt a társaság megfellebbezte, ám végül vesztett a perben. Ebből következően a Magyar Telekom szerint a 2007. évre 2009. július 6-ig kifizetett osztalék változatlanul osztaléknak minősül, s a részvényesekre nézve az ítélet semmilyen kötelezettséggel, illetve tennivalóval nem jár.

Ugyanakkor a társaság nem zárja ki, hogy az üggyel kapcsolatban további idő és költségigényes lépések megtételére kényszerül. Nem tudja kizárni azt sem, hogy az ügynek egyéb, jelenleg előre nem látható negatív hatásai is lehetnek a Magyar Telekomra nézve.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!