2p

A vezető európai fapados légitársaság, a Ryanair a Marseille-Marignane reptéren hozza létre első francia bázisát. A vállalat ennek segítségével a jövőben Európán túlra is szélesíti kínálatát.

A Marseille melletti légikikötő felújítása hamarosan befejeződik, ezt követően az ír cég szeptemberben nyitja meg a dél-franciaországi állomáshelyet. A reptér kifejezetten a diszkont cégeknek készült. Az illetékesek szerint már hat légitársasággal megegyeztek, így az év végén ezek célállomásai közé biztosan felkerülnek a kínálatba.

A Ryanair számára azért jelent mérföldkövet a bázis őszi megnyitása, mivel innen indulhatnak a cég észak-afrikai járatai. Novembertől az írek menetrendjén két marokkói célállomás, Fez és Marakesh is szerepel már.

A vállalat jelenleg 16 bázissal rendelkezik Európában, Michael OLeary vezérigazgató szerint azonban ez a szám hamarosan tovább növekedhet. Jelenleg ugyanis tíz potenciális reptérrel folynak tárgyalások, melyek közül az igazgató szerint néhány akár már a közeljövőben lezárulhat.

Az ír fapados kedden debütált Magyarországon, egyelőre a sármelléki reptérről üzemeltet járatokat Londonba. Lehetséges ugyanakkor, hogy már idén szeptemberben vagy októberben újabb útvonalat indít be Magyarországról, mondta el lapunk kérdésére a sármelléki járat indulása alkalmából szervezett ünnepségen Tomasz Kulakowski, a társaság Közép-Európáért felelős értékesítési és marketingvezetője.

Szakemberek szerint a Ryanair idővel teljesen átrajzolhatja a hazai légiközlekedés térképét. Az mfor.hu információi szerint ugyanis amilyen hirtelen, olyan elsöprő erővel támadhat majd a botrányos ügyektől sem mentes, extrém ír légitársaság.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!