4p

A világbajnokság első néhány napja már jelezte, hogy a tévénézőket érdekli a jó foci, a legjobb csapatok mérkőzései a legmagasabb nézettséget elérő műsorok voltak. A múlt héten folytatódó világbajnoki dömpingnek köszönhetően minden este az M1 volt a legnézettebb.

Nem mindennapos dolog, hogy a köztévé nyerje a kereskedelmi célcsoportban főműsoridőben (19-23 óra között) a heti nézettségi versenyt, ilyenre ugyanis 2008 év eleje óta csupán egyszer került sor, a két évvel ezelőtti labdarúgó Európa-bajnokság idején ugyanis az M1 megelőzte a nagy kereskedelmi csatornákat. Akkor a Magyar Televízió elsőszámú adója 24,2 százalékos közönségarányt ért el (18-49 évesek között 19-23 órás időszakban). A magunk mögött hagyott héten a köztévé ugyan ettől leheletnyire elmaradt a 23,9 százalékkal, ám az elmúlt hat évet tekintve ennél jobb heti átlagot egyszer sem tudott felmutatni.

A világbajnokság második hete egy másik szempontból azonban a kereskedelmi tévék előtti időszakot idézte, hiszen a fent említett két évvel ezelőtti EB idején sem sikerült az a bravúr, amit most elmondhat magáról a "királyi tévé". Az M1 ugyanis minden hazai csatornát megelőzve a hét minden napján a legmagasabb közönségarányát érte el. Erre pedig "emberemlékezet" óta nem volt példa, hiszen az utóbbi időkig a kereskedelmi tévék sokkal erősebbek voltak, és csak az elmúlt 1-2 évben veszítettek a közönségarányukból.

Miután a 26. héten pénteken pihenőnapot kapnak a csoportokból továbbjutó csapatok, ezért már most kijelenthetjük, hogy a fenti bravúrt, vagyis a hét minden napjának megnyerését aligha tudja megismételni az M1.

Az ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy az M1 által két éve elért közönségarányt a mostani világeseményen sikerül túlszárnyalni. Legalábbis a kereskedelmi tévék elindulása óta elért számait, hiszen az az előtti értékekkel nincs sok értelme összevetni a mostaniakat. Az ugyanakkor talán beszédes, hogy az M1 számára rekordot jelentő 24 százalékos közönségarány a korábbi években az RTL Klub számára egy gyengébb, míg a TV2-nek egy átlagos este volt.

A kereskedelmi televíziók egyébként kissé rezignáltan vették tudomásul, hogy ezekben a hetekben nem ők lesznek a nézők kedvencei. Ugyanakkor az RTL Klub napi sorozatai (Barátok közt, Éjjel-nappal Budapest) csak kis mértékben veszítettek a nézettségükből, de a TV2 vasárnap esti filmje is versenyben volt a sportközvetítéssel.

A múlt hét egyébként a foci mellett a politika kapcsán maradhatott az arra fogékonyak számára emlékezetes. A reklámadó miatt elindult üzengetés az RTL Klub és a kormány között egy fokozattal magasabb szintre került. A parlamenti többség számára már-már a bankokat elhomályosító módon (pedig a devizahiteles perek miatt akár ők is célkeresztben lehetnének,) az RTL Klub lett az elsőszámú közellenség. A hirtelenjében a demokrácia védelmezőjévé előlépett tévétársaság pedig az elmúlt években a szőnyeg alá söpört ügyekkel támadja a kormányt. Pechjükre egyébként a Híradó nézettsége a kora esti időszakban nem kiemelkedően magas, míg a késő esti kiadást hiába nézik arányaiban sokkal többen, ott a tévék előtt ülők száma az átlagosnál már alacsonyabb.

A múlt hét a számok tükrében tehát úgy festett, hogy az M1 a nézettségi verseny élére ugrott 23,9 százalékos közönségaránnyal. Őket az RTL Klub követte a 18-49-es korcsoportban a 19-23 óra közötti főműsoridőben a csatorna 15,3 százalékos közönségarányt ért el. Ugyanebben a csoportban és idősávban a TV2 12,6 százalékpontot hozott. A múlt héten visszaesett, a középmezőnybe tartozó másik három csatorna, ezúttal tartotta magát. A Cool (4,6% SHR) a negyedik lett, majd őket a F+ (4,1% SHR) követte, a sort pedig a Viasat 3 (2,9% SHR) zárta.

Ha a TV2 által preferált 18-59-es korosztályt, és a 18.30-23.00 óráig tartó idősávot nézzük, akkor a kereskedelmi célcsoporthoz hasonló képet kapunk, csak kicsit szorosabb versenyben. Itt is az M1 az éllovas (23,8% SHR), második az RTL Klub (14,8% SHR), majd a TV2 (13,6 SHR) következett a sorrendben.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!