2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A sarkkörön túl embertelen mínuszokban kell helytállni az Airbus óriásgépének. Novemberi forgalomba kerüléséig a repülő számos teszten esik még át.

A sarkkörhöz költözött az Airbus mérnökgárdája. Az egykori kanadai katonai bázison, az Iqaluit Airporton vizsgálják, hogy az A380-as hogyan alkalmazkodik az extrém időjárási körülményekhez. Mint azt a reptér vezetője elmondta, az egyébként igen csendes környéken az óriásgép és az 55 mérnök érkeztével igencsak pezsgő élet alakult ki.

[ajanlo=549][igazitas=left/]Az 555 utas szállítására alkalmas 600 tonnás monstrum tesztjéről még a tavaly őszi Párizsban rendezett légi kiállítás alkalmával egyezett meg az Airbus és a reptér. Igaz a helyiek számára a mostani program korántsem újdonság, hiszen korábban az európai cég mellett a Boeing is végzett itt vizsgálatokat a járművein.

A most zajló, hideg körülményekben a gép tulajdonságait felmérő tesztek annak az összesen 2500 repülési órát felölelő vizsgálatnak a részei, amelyet követően az óriásgép üzembe állhat. Az ilyen vizsgálatok költségeit ugyan a felek nem hozták nyilvánosságra, ám az AP hírügynökség beszámolója szerint a közel 19 milliárd dolláros forgalmú kanadai repülési üzletben "érzékelhető arányt" képvisel. A legtöbb ilyen vizsgálatra a mostani helyszínnél délebbre a Bombardier központjában, Montrealban, esetleg Winnipegben vagy North Bayben kerül sor.

A Baffin-szigeten található körülményekre jellemző, hogy néhány napra fel kellett függeszteni a vizsgálatokat, mivel szokatlanul meleg, -15 C fok volt. Ami pedig pedig az Airbus A380-as nem mindennapi méreteit mutatja, jelenleg Iqaluit legmagasabb építménye.

A listaáron 283 millió dollárba kerülő repülő tavaly áprilisban szállt fel először. Az eredeti tervek szerint az A380-ast elsőként, 2006 novemberében a Singapore Airlines állítja majd forgalomba, az Air France és a Lufthansa pedig 2007 őszén teszi meg ugyanezt. A modellre eddig 159 darabos rendelést vett fel az Airbus.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!