2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Önkormányzati és a kistérségek fellendítésén munkálkodó szakemberek továbbképzéséről kötöttek megállapodást kedden a Közép-magyarországi Régió, a Pro Régió ügynökség, valamint a regionális fejlesztési operatív program (rop) vezetői.

A dokumentumról Szabó Imre, a Közép-magyarországi Régió elnöke elmondta: az idén és a következő évben EU-s források felhasználásával hozzávetőleg ezerkétszáz szakember képzését, továbbképzését szervezik meg a régióban. Ennek az akciónak azért van nagy jelentősége, mert az unió a 2007-2013 közötti időszakban jelentős pénzeket ad a különféle területi, infrastrukturális fejlesztésekre, s ezekhez az összegekhez pályázati úton lehet majd hozzájutni. Ezek elnyeréséhez a jól felkészített, szakmailag képzett, a pályázat követelményeit alaposan ismerő szakembereknek nagyobb az esélyük.

A Közép-magyarországi Régió eddig is kulcsszerepet töltött be fejlesztéseknél. Mostantól összesen 66 kétnapos, térítésmentes tréningen vehetnek részt azok a kistérségi menedzserek, akik a képzésre jelentkeznek, a felvételhez pedig sikeres pályázatot nyújtanak be. A térségben 14 kisrégió működik. Rajtuk kívül az önkormányzatok tisztségviselői, hivatalok szakemberei és a falugazdászok is jelentkezhetnek - hívta fel a figyelmet az elnök.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!