2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Boeing Co. szerdai bejelentése szerint legalább fél évvel elhalasztják az új, 787 Dreamliner repülőgépeik első szállítását, mivel a gyártás során technikai nehézségek merültek fel.

Ahogy az korábban már sejthető volt, végül a Boeing új gépe sem áll forgalomba az eredetileg tervezett időpontban. Néhány hete a cég már bejelentette, hogy előfordulhat késés, de akkor még csak három hónapos csúszásról volt szó.

A cég szerdai közleménye szerint a 787-esek első darabjait 2008 november végén, vagy decemberben kapják meg a megrendelők az eredetileg tervezett 2008 május helyett. A gyártás során több probléma is akadt, legutóbb a repülési szoftverrel voltak gondok. A cégnek több mint 700 megrendelése van a 787-es repülőgépre 48 légitársaságtól.

A Dreamliner már fémszálakkal megerősített műanyagelemeket is tartalmaz, ezzel a hasonló nagyságú gépeknél könnyebb, és mintegy 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt. A gép tervezése illeszkedik a Boeing jövőben terveihez, amelyek a repülőgépek gyártásához egyre több műanyagot használnának fel. Ez a technológia az építés és a karbantartás költségeit is jelentősen csökkenti. A gépek könnyebbé válnak, kevesebb üzemanyagot fogyasztanak és nő a hatótávolságuk is.

Az amerikai vállalat legnagyobb versenytársának, az európai Airbusnak jelentős gondokat okozott az A380-as szuperjumbó késése. A repülőgyártó veszteségről számolt be a tavalyi évről, és számos légitársaság visszamondta az óriásgépre vonatkozó megrendelését.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!