A kisméretű bányák számát 21 ezerről 11 ezerre csökkentik, amivel jelentős mértékben javíthatják a lelőhely biztonságát, hiszen a múlt évi 6 ezer halálos áldozattal járó bányaszerencsétlenség kétharmada az elavult felszerelésekkel rendelkező és gyengén irányított kisebb bányában történt.

Az év első négy hónapjában már közel 6 ezer szénlelőhelyet zártak be az országban, olvasható az Új-Kína jelentésében. A bezárt bányák közül többet azonban titokban újranyitottak, gyakran az ebből jövedelemhez jutó helyi tisztségviselők támogatásával. Ez év első négy hónapjában 763 bányász vesztette életét a 483 bányaszerencsétlenségben.
Kínában az elektromos áramot kétharmad részben szénerőművekben állítják elő, és számos bányát a biztonsági szempontokra tekintet nélkül működtetnek, hogy kielégíthessék a gyorsan bővülő gazdaság igényeit.