A Facebook tőzsdére lépése előtt is óvatosságra intettek a szakemberek a portál jövőjét illetően pont a reklámbevételek alacsony szintje, illetve annak kérdéses növekedési potenciálja miatt. A Reuters és az Ipsos közös felmérésének eredménye számszerűen is alátámasztja az aggodalmakat, hiszen a jelen sem mutatkozik túlságosan rózsásnak. Ráadásul a General Motors hetekkel ezelőtti bejelentése is csak fokozta a negatív hangulatot, hiszen szándékuk szerint felhagynak a Facebookon történő hirdetésekkel, azok ugyanis nem hozták a remélt eredményeket.
A befektetők aggodalmai pedig a tőzsdei teljesítményt is negatívan befolyásolták, hiszen a piacra lépési 38 dolláros ár az első percek emelkedését követően szinte folyamatosan csökkenő trendet követ. A hétfői kereskedési napon pedig 3 százalékot veszítettek értékükből a papírok, melyek darabja 26,9 dollárt ér.
A Reuters és az Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek 34 százaléka már kevesebb időt tölt az oldalon elsősorban nem releváns és unalmas indokok miatt, de sokan említették az adatvédelmi aggályokat is, miközben mindössze 20 százalékuk állította azt, hogy a korábbinál többet tölt a közösségi hálón. A május 31-e és június 4-e között végzett felmérésben megkérdezett 1032 amerikai állampolgár 21 százalékának ráadásul Facebook regisztrációja sincs.
Reklám: most akkor beválik, nem válik?
Mindenesetre még mindig ott van a 900 milliós felhasználói bázis, akikre építeni lehetne, a valódi értéke azonban ennek a bázisnak a mai napon megkérdőjeleződött. A spamszűrő megoldások fejlesztésével foglalkozó Imperium vezetője, Mark Risher a Businessweeknek azt mondta, a közösségi üzenetekből is egyre nagyobb részt hasít ki a spam, sőt a Facebook, a Twitter és más közösségi oldalak felhasználói profiljának közel felét spammerek hozzák létre. Sok szakember azonban, ha minden profil valós lenne sincs meggyőződve arról, hogy Zuckerbergék ki tudják találni, milyen módon lehet a vállalkozás népszerűségét egy olyan üzletté fordítani, mely igazolja annak kiemelkedő értékét.
Ez a felmérés ugyan nem tért ki arra, hogy a különböző hirdetési formák hogyan hatnak a fogyasztói magatartásra, az eMarketer piackutató februári felméréséből kiderült, hogy a Facebook rosszabb irányba halad, mint ahogy az e-mail és a direkt marketing befolyásolja a fogyasztói döntéseket. A közösségi portál erre egyes vállalatok esettanulmányaira támaszkodva reflektált és közölte, hogy a Nutella eladásai 15 százalékkal bővültek a hirdetéseknek köszönhetően, míg az Applebee étteremlánc hirdetései háromszoros megtérüléssel jártak. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a reklámok hatákonyságának mérése "trükkös dolog", különösen, ha márka a brandépítést tűzi ki célul, amikor a jövőbeli döntéseket kívánják befolyásolni az azonnali értékesítés helyett.
Megkopó "újdonságvarázs"
A Reuters és az Ipsos felmérése szerint ötből két megkérdezett napi rendszerességgel használja a Facebookot, a válaszadók fele pedig nagyjából azonos időt tölt el az oldalon, mint fél évvel ezelőtt. Ray Valdes, a Gartner elemzője szerint a Facebook folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal néz szembe az oldal "kifáradását" illetően, és hogy az újdonság varázsa ne múljon el, újabb és újabb dolgokat kell bevezetniük" - utalt a szakember itt a Timeline felületre, illetve az Instagram akvizíciójára.
Valdes szerint annak tükrében, hogy a Facebookon megosztott tartalmaknak, véleményeknek amúgy mekkora súlya van a vásárlók döntéseire, igazán meglepő, hogy mindössze a megkérdezettek 20 százaléka állította, hogy ennek nyomán vásárolt valamit.
Leáldozóban a Facebook csillaga?
Egy szintén friss nyilatkozat szerint a fennálló kihívásokkal a Facebook nem fog tudni eredményesen szembenézni. (Arról, hogy többek között a Facebook is pár éven belül eltűnhet, már korábban nálunk is megjelent egy írás).
Az Ironfire Capital alapítója, Eric Jackson a CNBC hírcsatornának fejtette ki a véleményét, mely szerint a Facebook 2020-ig ugyanolyan mélybe vezető utat fog bejárni, mint egykor a Yahoo!. "A Yahoo! még mindig termel pénzt, még mindig nyereséges, még mindig 13 ezer ember áll a cég alkalmazásában, az értéke viszont már csak 10 százaléka annak, amit a 2000-es években ért" - részletezte.
Véleménye szerint a Facebook egy halom mobil alkalmazást felvásárolhat, akkor sem marad más, mint egy "kövér" weboldal, ez pedig teljesen más egy igazi alkalmazásnál. Az igazi nehézséget az jelenti, hogy az internet világában működő cégeknek három generációja van: az első a Google és a Yahoo! éra, a második a közösségi oldalas, a harmadik pedig azokat a cégeket fogja össze, akik a mobil felhasználókat váltják bevételekre. A generációk közötti sikeres átjárás pedig rendkívül nehéz feladat, és nem számít, hogy mennyi pénz van a bankban, vagy hány zseni dolgozik a cégnél. A Facebook pedig jelen állás szerint nem rendelkezik olyan kiforrott tervvel, mellyel sikeresen röppenhetne át a céget a harmadik, mobilos generációba.
SzS
mfor.hu