5p

Mintegy ötven év várakozás után kötöttpályás összeköttetés létesült Ferihegy és a budapesti belváros között: a Nyugati pályaudvar-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedő személyvonatok ezentúl megállnak a repülőtér egyes termináljánál újonnan kialakított megállóban is. A MÁV Start szerint zömében felújított és az eddiginél jóval tisztább szerelvények várják majd az utasokat ezen a vonalon. Mfor.hu tudósítás.

Hétfőn ünnepélyes keretek között felavatták a ferihegyi egyes terminál vasúti megállóját, ahol két utasperont, valamint egy személyfelvonóval ellátott gyalogos felüljárót alakítottak ki. Utóbbi a megállót köti össze a terminál épülete előtti résszel.

A beruházásra a Ferencváros-Vecsés vonalszakasz uniós források segítségével megvalósuló korszerűsítésének keretében került sor. A Colas Dunántúl Zrt. konzorciuma által elvégzett pályarekonstrukciós munkálatok összesen 5,3 milliárd forintot (21,3 millió eurót) emésztettek fel.

300 forintért Ferihegyre

A fejlesztésnek köszönhetően hétfőtől az egyes terminálon is megállnak majd a Nyugati pályaudvar-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedő személyvonatok. A teljes árú jegy 300 forintba kerül, amit a MÁV egyes terminálon létesített pénztárában is meg lehet vásárolni. (Az új viszonylat egyébként a Budapest Egyesített Bérlettel is igénybe vehető.) Ősztől emellett az InterCityk is érintik majd Ferihegyet, ezekre azonban már pótjegyet is kell váltani.

Jelenleg a Nyugati pályaudvarról munkanapokon 51, hétvégén 38 vonat közlekedik ezen a vonalon, Ferihegy megállóból pedig munkanapokon 59, hétvégén pedig 44-45 járattal lehet eljutni a belvárosba - mintegy húsz-harminc perc alatt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy munkanaponként napközben húsz, hétvégén pedig harminc percenként állnak majd meg vonatok Ferihegy 1-nél.

Az új szakaszon a MÁV zömében felújított, a köznyelvben "csíkos ingáknak" nevezett BHV-kocsikat közlekedtet majd, mondta el az mfor.hu kérdésére Mosóczi László. A MÁV Start Zrt. vezérigazgatója szerint összesen 230 darab kocsi esett át teljes felújításon, ezekből 24 pár közlekedik a Budapest-Cegléd-Szolnok, illetve a Budapest-Lökösháza-Szolnok szakaszon. Mosóczi úgy véli, a korábbinál sokkal nagyobb tisztaság várja majd az utasokat ezen a vonalon.

Jöhetnek az emeletes vonatok

Lapunk azon kérdésére, miszerint miért nem lehetett a ferihegyi szakaszon teljesen új vonatokat bevetni, a vezérigazgató annyit válaszolt: ez korábban komolyan nem merült fel. Hozzátette azonban: a MÁV tervezi emeletes vonatok beszerzését is (erre néhány évet még biztosan várni kell), amiket már minden bizonnyal ezen a szakaszon fognak forgalomba állítani.

Kóka János (balról), Mosóczi László (középen), Demszky Gábor (hátul): fontos lépés - több évtized várakozás után

Mosóczi szerint egyébként három éven belül mind a tizenegy elővárosi szakaszon új vagy felújított vonatok járnak majd. A budapesti elővárosi forgalomban a MÁV jelenleg 140 ezer utast szállít naponta a belváros irányába. A legforgalmasabb szakasz éppen a Ferihegyet is érintő Budapest-Cegléd-Szolnok vonal.

A távolabbi terveket illetően Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter elmondta: a már korábban is tervezett ferihegyi gyorsvasút megépítésére akkor kerülhet sor, ha a repülőtér éves utasforgalma átlépi a tízmilliót. Ez a jelenlegi becslések szerint 2011-ben következik be, legkésőbb 2025-re pedig évente húszmilliónál is többen fordulnak majd meg a légikikötőben.

Gyorsvasút: csak összefogással

A miniszter hozzátette: az egyes és a kettes terminált is összekötő gyorsvasút projektje hatalmas összegeket emésztene fel. Emiatt annak finanszírozásába nem csak az államnak és az önkormányzatnak, hanem a Budapest Airportnak és a légitársaságoknak is be kellene majd szállniuk, érvelt ezzel egybehangzóan Demszky Gábor. Budapest főpolgármestere a jövőbeni fejlesztés lehetőségei között mind a gyorsvasutat, mind a metró meghosszabbítását megemlítette. Azt egyébként Demszky is elismerte, hogy a mostani változás csak "egy nagyon kis lépés", de azt legalább "jó irányba tettük meg".

Mindezzel párhuzamosan folytatódik Ferihegy fejlesztése is. Reinhard Kalenda, a júniusban a német Hochtief vezette konzorcium birtokába került Budapest Airport Zrt. új vezérigazgatója szerint a 2A és 2B terminált egybenyitják majd, és új kereskedelmi területet alakítanak ki ezen a terminálon. Ferihegy 2 megújulása várhatóan 2009-ig fejeződik majd be, emellett elkezdődik az Airport City névre hallgató üzleti-kereskedelmi központ kialakítása is.

Ami az egyes terminált illeti, a mostani műemléképület három év múlva már csak az induló utasokat fogja kiszolgálni. Az érkező utasok számára 2010-ig egy új épületet húznak majd fel.

W. B.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

Júliustól áll meg a vonat Ferihegyen
Indul a szkander Ferihegyen
Plázává fejlesztik Ferihegyet a németek
Ismét a fapadosoké lehet a nyár Ferihegyen
Készül a ferihegyi gyorsvasút terve

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!