Az EU-csatlakozást követő két éven belül kell Magyarországnak bizonyítania a hazai munkaerőpiac stabilitását és az esélyegyenlőség biztosítását - mondta Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő.
Magyarország képes arra, hogy az egyenlő esélyek teremtésében előrehaladjon - vélekedett a politikus. Kósáné Kovács Magda szerint az ország nyitott arra, hogy a munkaerő szabad vándorlásának jegyében lehetőséget adjon állampolgárainak hosszabb-rövidebb időre a tagországok bármelyikében munkavállalásra.
Mint mondta, a csatlakozást követően az ország nyugati határánál "nem lesz munkaerőpiaci vasfüggöny". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jól képzett munkaerő számára itthon kell olyan feltételeket teremteni, hogy érdemes legyen Magyarországon dolgozni.
Kósáné Kovács Magda elmondta, hogy az ország munkaerőpiaci helyzete az Európai Unió tagállamaihoz képest jó, léteznek azonban társadalmi csoportok, amelyek nehéz helyzetben vannak. Ide sorolta a gyermeket nevelő és a nem fiatal nőket, az elmaradott térségekben élőket, a romákat és a fogyatékkal élőket; számukra európai uniós támogatással indulnak programok a felzárkóztatásra, képzésre. Az esélyteremtés azonban magyar nemzeti feladat - közölte. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Magyarország is korlátozza a külföldiek munkavállalását
Az EU-s munkaerő-korlátozás nem lehet tartós
Foglalkoztatáspolitikai feladatok az uniós csatlakozás után
Az EU-csatlakozást követő két éven belül kell Magyarországnak bizonyítania a hazai munkaerőpiac stabilitását és az esélyegyenlőség biztosítását.