Hét héttel a budapesti start előtt mintegy ötvenezer foglalást regisztrált a Ryanair a budapesti járatokra, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Michael Cawley. A cég vezérigazgató-helyettese szerint az első évben összesen 420 ezer utasra számítanak Ferihegyen, s annak érdekében, hogy a gépek minél jobban megteljenek, a társaság százezer ingyenjegyet "oszt szét" az érintett hét járaton. (Az utasoknak csak az illetéket kell megfizetniük.)
2008 nyarán újabb célpontok várhatók
A jövőbeni tervekkel kapcsolatban a vezérigazgató-helyettes elmondta: a második évben ötven, a rákövetkező esztendőkben pedig 20-25 százalékos forgalombővülést várnak Ferihegyen. Tomasz Kulakowski, a légitársaság közép-európai értékesítési vezetője korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy 2008-ban az utasszámot tekintve már nagyon közel fognak kerülni a hazai fapados piacot jelenleg vezető Wizz Airhez, 2009-re pedig meg is fogják előzni vetélytársukat. (A Wizz Air 2006-ban 630 ezer utast szállított a budapesti járatokon.)
A társaság a jelenleg hét célállomást tartalmazó téli menetrendben további járatindítást már nem tervez, 2008 nyarára azonban újabb városok kerülhetnek fel a desztinációk közé, tette hozzá Cawley. A kapacitásbővítés mértéke egyrészt attól függ majd, hogy mekkora lesz az igény az utasok részéről. Másrészt az is sokat nyom a latba, hogy a BA "milyen különböző módokon díjazza majd a növekedést."
Volt-e különalku?
Azt egyébként mind a Ryanair, mind az éppen a magasnak tartott leszállási díjak miatt sokat kritizált Budapest Airport (BA) cáfolta, hogy "különalkut" kötöttek volna egymással. "Az biztos, hogy nem a BA a legolcsóbb repülőtér Európában. Elvárjuk, hogyha minél több utast szállítunk, összességében annál inkább csökkenjenek az általunk fizetendő díjak" - magyarázta újságírói kérdésre Cawley, részletekbe azonban nem bocsátkozott.
Dimitrois Gatsonis tájékoztatása szerint Ferihegyen - a Ryanairt is beszámítva - 11 fapados légitársaság összesen 43 járatot kínál az utasoknak. Összesített utasszámuk jelenleg a repülőtér teljes forgalmának 27 százalékát teszi ki. Ez az arány Gatsonis szerint a jövőben is fennmarad, vagy akár tovább is növekedhet.
Dimitrios Gatsonis, a BA vezérigazgató-helyettese kiemelte: a Ryanairnek is ugyanazokat a díjakat kell fizetnie, mint a többi légitársaságnak. A repülőtér ösztönzők beépítésével próbálja a céget rávenni arra, hogy bővítse ferihegyi kapacitását. (Igaz, az ösztönző rendszer - ami magában foglalja például kedvezmények biztosítását új járat indítása esetén - a többi légitársaságra is érvényes.)
A Ryanair egyébként a szolgáltatások fejlesztését, adott esetben egyszerűsítését is elvárja a repülőtértől. Ezek közé tartozik például, hogy az utasok gyalog is eljuthassanak a terminálból a gépekhez. (Ferihegyen jelenleg buszok viszik az embereket ezen a szakaszon, amiért a légitársaságok fizetnek a reptérnek.) Gatsonis szerint egyébként vizsgálják annak a lehetőségét, hogy jövőre előbbi megoldást is lehetővé tegyék.
Szélesedhet a fapados piac
Cawley úgy véli, a Ryanair hamarosan a második legnagyobb légitársaság lesz Ferihegyen: "Megjelenésünket minden cég meg fogja érezni, mivel minden vetélytársunknál olcsóbbak vagyunk." Terveik szerint ennek köszönhetően "kibővítik majd a hazai piacot", tehát azokat is ráveszik az utazásra, akik eddig azt nem engedhették meg maguknak. Akik pedig már eddig is utaztak, azok az alacsony áraknak köszönhetően az eddiginél gyakrabban teszik majd ezt.
A vezérigazgató-helyettes szerint az a tény, hogy egyszerre hét járattal jelennek meg Ferihegyen, jelzi: nagyon bíznak a magyar piacban. A légitársaság egyébként eddig csak egy városban, Madridban indította el offenzíváját a nulláról ennél nagyobb intenzitással.
Szakértők kiemelik: a magyar légiközlekedési piacon a közeljövőben a lengyelországihoz hasonló helyzet alakul majd ki. Ott a Wizz Air és a Ryanair gyakorlatilag felosztotta egymás között a fapados piacot, s összességében is mindössze a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT áll előttük.
W. B.Menedzsment Fórum