1p

A Fuji Heavy Industries, amely elsősorban a Subaru gépkocsikról ismert, vezetőt cserél. Távozik az eddigi elnök-vezérigazgató, Kyoji Takenaka, akit Iku Mori vált a cég élén.

A 60 esztendős Takenaka 1969 óta dolgozik a Fuji Heavy Industries kötelékében. Ez idő alatt végigjárta a vállalati ranglétrát, a társaság élén öt éve áll. Az utódja, Mori eddig alelnökként a tengerentúli értékesítésért felelt.

A társaság azt is bejelentette, hogy első negyedéves nyeresége 14 százalékkal visszaesett, az egy évvel korábbiakhoz képest. A gyengébb számokat a vállalat azzal magyarázta, hogy a dollár kedvezőtlen változása a jennel szemben éreztette a hatását, mivel az amerikai piacon az értékesítés egyharmadát realizálják.

Az sem segítette az üzletmenetet, hogy a tavalyi év végén korábbi partnerük, a General Motors eladta a cégben lévő részvényeit, így egyes közös projektjeiket is befejezték, amelynek költségeit most írta le a Fuji Heavy.

A vállalatnál mindenesetre megtették a megfelelő lépéseket az eredményesebb működés érdekében, a 14 ezres dolgozói létszám 5 százalékától váltak meg a közelmúltban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!